Nők tiltakoznak Afganisztánban, miután Kabult elfoglalták a tálibok, az egyik nő "Save Afghanistan" feliratú táblát tart a kezében
Fotó: Shutterstock

Tálib kompromisszumkészség: elég, ha csak lefejezik a próbababákat

Az Erény Előmozdításának és a Bűn Megelőzésének Bizottsága elrendelte az Afganisztánban található ruházati boltok próbababáinak lefejezését, miután a tálibok hivatalosan is bálványnak minősítették a babákat-írja a Rahapress.


Főben járó bűn

A hírportál értesülései szerint a szeptemberben, Kabul elfoglalása után létrehozott bizottság úgy ítélte meg, hogy a saría törvényei alapján már az is bűnnek minősül, ha valaki rápillant egy női próbaba arcára.

A tálibok erkölcsrendőrsége eleinte az összes próbababát el akarta tünteti a boltokból, a tulajdonosok nyomására azonban kompromisszumként megelégedett azzal, ha a babákat lefejezik. A szigorú rendeletet azért léptették érvénybe, mert a bálványimádást az iszlám főben járó bűnnek tekinti.

A boltvezetők rendkívül elégedetlenek a minisztérium döntésével, mondván, hogy egy-egy próbababa 100-200 dollárba kerül, a lefejezés pedig komoly anyagi károkat jelent a Herát tartományban működő üzleteknek.

A minisztérium helyi főosztálya figyelmeztette a tulajdonosokat, hogy szigorú büntetésekre számíthatnak, ha nem hajtják végre a vallási rendőrség parancsát.

Afg\u00e1n n\u0151 tradicion\u00e1lis \u00f6lt\u00f6z\u00e9kben az afg\u00e1n z\u00e1szl\u00f3ba temeti az arc\u00e1t

Fotó: Shutterstock

Egyre rosszabb a helyzet

Miután a csak férfiakból álló bizottság szeptemberben felváltotta az afganisztáni Nőügyi Minisztériumot, sokan aggodalmukat fejezték ki, hogy a tálibok erkölcsrendőrsége megnyirbálja a nők jogait az országban. Úgy tűnik, az emberek félelme beigazolódott.

A bizottság december végén felszólította a taxisofőröket, hogy ne vegyenek fel olyan nőket, akik nem követik az iszlám öltözködési előírásokat (például nem viselnek hidzsábot), illetve tagadják meg a fuvart azoktól, akik férfi kísérő nélkül szeretnének távolabbi helyekre (72 km) utazni.

Emellett a tálibok novemberben minden olyan TV műsort betiltottak, amelyekben női szereplők tűnnek fel, legyen szó szappanoperáról, sorozatról vagy bármilyen filmről.

A The Sun értesülései szerint ismét érvénybe léptek az 1990-es években tapasztalt brutális, elnyomó és szexista törvények, amelyek értelmében a nőket már akkor is halálbüntetéssel lehet sújtani, ha túl sokat mutatnak meg testükből, viszonyt folytatnak valakivel, nemi erőszak áldozataivá válnak, vagy alapvető emberi jogokat követelnek maguknak.

Fiatal afg\u00e1n l\u00e1nyok t\u00fcntetnek a talib\u00e1n ellen

Fotó: Shutterstock

Ne hagyd ki!