Döcögősen indulhat az e-rollerek kötelező biztosítása
Fotó: Shutterstock

Döcögősen indulhat az e-rollerek kötelező biztosítása

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni július 16-tól a mikromobilitási eszközökre, ilyen például a Segway vagy elektromos roller. Egyes biztosítók már megjelentek díjtarifáikkal, mások még a végleges kormányrendeletre várnak. A jogszabály késlekedése némi bizonytalanságot okoz, miközben az új szabályokat már három hét múlva alkalmazni kell.


A Grantis Hungary Zrt. szakértője, Veres Patrik az MTI-nek jelezte: a kizárólag emberi erővel működtetett járművekre, így az elektromos rásegítéssel működő kerékpárokra vagy a mozgáskorlátozottak által vezetett e-mopedre nem vonatkozik a szabályozás, hasonlóképpen a gördeszkákra sem. Az olyan nem emberi hajtású járművekre, mint az elektromos roller, az eszköz nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e a biztosítás.

A jogszabály szerint kgfb biztosítást kell kötni azokra az elektromos rollerekre, amelyek saját tömege meghaladja a 25 kilogrammot és a tervezési sebessége eléri a 14 kilométer/órát, illetve abban az esetben is, ha az eszköz saját tömege nem éri el a 25 kilogrammot, de a tervezési sebessége meghaladja a 25 kilométer/órát.

A rendszám nélküli járműveknél a törvény értelmében a használó is üzembentartónak minősül. Az elektromosroller-szolgáltatók várhatóan valamilyen flottaszerződést kötnek majd egy biztosítóval.

A Grantis összesítése szerint jelenleg az elektromos rollerekre érvényes éves kgfb tarifák pár ezer forint és több százezer forint között mozognak. A nagy eltérés oka, hogy több biztosító még a végleges pénzügyminisztériumi rendelet előtt az egyéb kategóriába tette át a nem emberi hajtású járműveket, hasonló kategóriába, mint például a tesztvezetéseken használt autókat, amelyek biztosítási díja jóval magasabb - tájékoztatott Veres Patrik. A szakértő szerint a rendelet megjelenésével ezek a magas díjak várhatóan változnak. A biztosítási díj nagyságát több biztosítónál meghatározza az üzembentartó kora és az eszköz használatának helye.

A Groupama Biztosító nemzetközi tapasztalatok alapján korábban azt közölte, hogy a rolleres sérülések tízből nyolcszor esés miatt következnek be. Helsinkiben ez az ok eléri a 86 százalékot, Koppenhágában a 87 százalékot. Az esés okozta baleseteket az álló, illetve a mozgó objektummal történő ütközések követik. A balesetek jelentős arányban alkoholos befolyásoltság alatt történnek, Helsinkiben a rolleres sérülések közel fele ilyen állapotban következik be.

Ugyanakkor, nem csak az e-rollerrel közlekedőket fenyegetheti veszély az utakon, hanem a járókelők is egyre gyakrabban szenvednek balesetet a rollerezők miatt. Ezek többsége abból fakad, hogy a rolleresek nem elég körültekintők, és elsodorják, elütik a gyalogosan közlekedőket. Helsinkiben az összes, rollerbalesetben érintett, de másoknak okozott sérülés is erre vezethető vissza. Emellett igen magas azoknak is az aránya, akik a járda közepén hagyott rollerekben botlanak meg vagy esnek el – Koppenhágában és Hamburgban ez a másoknak okozott károk közel felét, míg Los Angelesben a negyedét teszik ki.

Ne hagyd ki!