Helyreállt a forgalom a Szuezi-csatornán

Folytatódik az Ever Given konténerhajó kálváriája, egymilliárd dolláros kártérítést követelnek az egyiptomi hatóságok.


Alig néhány napja sikerült helyreállítani a tengeri hajózást a Szuezi-csatornán, a dugóért felelős hajóóriás azonban bizonyos értelemben továbbra is fogságban van, aminek a jogosságát nem igazán akarják elismerni az üzemeltetői. Az egyiptomi hatóságok közölték, hogy egészen addig nem engedik, hogy az Ever Given folytassa a megszokott életét, amíg a tulajdonosai nem fizetik ki az 1 milliárd dolláros kárpótlási díjat.

Jelentős összeg

A csaknem 357 milliárd forintnyi büntetést azért szabták ki, hogy fedezzék belőle a hajó kiszabadításra használt gépek bevetésének költségeit, kompenzálják azt a nagyjából 800 embert, aki dolgozott a mentésen, illetve, hogy legyen miből helyreállítani a csatornában okozott károkat. Az összeg fennmaradó részét a többszáz hajós forgalmi dugó okozta gazdasági károk megtérítésére használnák fel. Azt nem részletezték, hogyan számolták ki ezt a büntetés összegét. A londoni Revenitiv pénzügyi vállalat számításai szerint Egyiptom 95 millió dolláros tranzit díjtól esett el a káosz miatt.

Valakinek fizetnie kell

Egyelőre nem tiszta, hogy ki fogja kifizetni ezt az óriási összeget. A Wall Street Journal-nek nemrég úgy nyilatkozott a hajó tulajdonosa, a Shoei Kisen Kaisha vállalat, hogy még semmilyen hivatalos megkeresést nem kaptak az egyiptomi hatóságoktól. Eric Hsieh, az Evergreen Marine Corp elnöke (a hajó bérlője) azt mondta, hogy a cége nem tartozik felelősséggel a rakományok késése miatt, az esetleges költségeket pedig a biztosításuk állja.

A hatóságok még nem zárták le hivatalosan a nyomozást sem, hogy pontosan miért fordulhatott keresztbe a hajó. Az Ever Given a rakományával és a 25 fős indiai legénységével a vizsgálódás végéig nem hagyhatja el a Nílus mellett fekvő Great Bitter Lake tavat.

Az egyiptomi hatóságok képviselői azt mondták, szeretnének kulturált módon megállapodni, de ha kell, akkor bíróságra viszik az ügyet. Ha megvan az egyezség, elengedik a hajót. (Képünk illusztráció)


Ne hagyd ki!