Hlapénz elfogadásakor érte tetten egy főorvost
Fotó: Shutterstock

Vidéki főorvost vettek őrizetbe hálapénz elfogadása miatt

Tetten értek a nyomozók egy nyíregyházi főorvost és egy asszisztenst, akik a kórházban nyújtott egészségügyi ellátásért rendszeresen készpénzt fogadtak el - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.


A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a rendőrök üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást egy nyíregyházi főorvos és egy nyíregyházi asszisztens ellen. A nyomozók az egészségügyi dolgozókat kedden a munkahelyükön tetten érték, majd a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságra előállították és kihallgatták őket.

A megalapozott gyanú szerint a 60 éves főorvos és az 59 éves asszisztens többször fogadott el betegektől, illetve azok hozzátartozóitól hálapénzt a kórházban nyújtott egészségügyi ellátásért, miközben állami egészségügyi jogviszonyban jártak el. A jogszabály által tiltott pénzügyi juttatások elfogadásával a főorvos és az asszisztens rendszeres jövedelemre tett szert.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a főorvost és az asszisztenst a gyanúsítotti kihallgatásuk után őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat. Megjegyezték, hogy a nyomozás folytatódik és várható, hogy a vesztegető oldalon állók jelenlegi létszáma bővülni fog.

Ne hagyd ki!