Folyt a víz a villanykapcsolóból, lecsaptak a kontárra
Fotó: Shutterstock

Folyt a víz a villanykapcsolóból, lecsaptak a kontárra

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. Az elkövető szakszerűtlen vízszigetelési tevékenysége a lakásokban lakók életét veszélyeztette, írja weboldalán az Ügyészség.


A vádirat szerint a vádlott 2020. júliusában egy miskolci lakásfenntartó szövetkezet által kezelt épület beázások miatti részleges javítására vállalkozási szerződést kötött jogosulatlanul, mivel a cége tevékenységi körében a lapostetők vízszigetelésére vonatkozó tevékenység nem szerepelt. A férfi először a tető foltozással történő ideiglenes javítását végezte el, de ezután két lakás beázott. A vádlott október végén a lakások feletti területen a sérült vízszigetelést bontotta, javította, november közepén az egyik lakásban az esőejtőt javította. A férfi december végén és 2021. január elején visszabontotta a tetőszigetelést és egy beázás elleni védelemre alkalmatlan anyaggal leponyvázta a területet.

A munkák következtében öt lakás többször beázott olyan mértékben, hogy a falakon belül és a falakon lévő villanykapcsolókból is esővíz folyt. A víz bekerült az elektromos hálózatba, ív áthúzások keletkeztek, a villamos berendezéseken áthaladó vízfolyással történő érintkezés esetén a lakásokban tartózkodó személyek vonatkozásában közvetlen áramütés veszélye állt fenn. A lakások falain kívül és belül lefolyó víz érintése áramütést okozhatott volna. A vádlott a vízszigetelési munkálatokat jogosultság nélkül, szakszerűtlenül végezte, az épület, a lakások biztonságos használhatóságát, a lakásokban lakók életét, testi épségét, egészségét veszélyeztette, olvasható a tájékoztatásban.

A férfi két lakásban közel milliós értékű károkat okozott. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben, pénzbüntetést indítványozott. Korábban írtunk arról, hogy a Mapei Kft. friss kutatása szerint az építőipari szakemberekbe vetett bizalom enyhe javulást mutat, miközben a kontármunkák okozta károk átlagos összege minimálisan, 814 791 forintra csökkent. A változás azonban olyan csekély, hogy inkább stagnálásról beszélhetünk, semmint kialakulóban lévő pozitív trendről.


Ne hagyd ki!