Fekete színű Tesla égő lámpákkal töltődik egy sötét garázsban, halálos baleset miatt perelik a gyártót

Beperelték a Teslát egy állítólagos felfüggesztési meghibásodás miatt, amely feltételezhetően közrejátszott egy tavalyi, Floridában történt halálos kimenetelű közlekedési balesetben-írja a Plainsite jogi információs platform.



A perirat szerint, amelyet az áldozat családja nyújtott be a floridai szövetségi bíróságra, a balesetet okozó 2021-es Tesla Model 3 jármű „felfüggesztése hibás és indokolatlanul veszélyes volt, ami átlagos és előrelátható vezetési körülmények között is az irányítás elvesztését okozhatta”.

A bírósági dokumentumból kiderült, hogy négy nappal a szeptemberi baleset előtt a sofőr, a 20 éves Nicholas G. Garcia bevitte a járművet egy Tesla kereskedésbe, mert problémák merültek fel az "irányíthatósággal/kormányzással, a felfüggesztéssel, az akkumulátorral és az elektronikus rendszerrel, valamint az ajtónyitással is".

A keresetben a Tesla érintett szervizvezetőjét is megnevezték, akit azzal vádolnak, hogy "hanyagul" ellenőrizte a modellt.

A balesetet vizsgáló Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NTSB) novemberi előzetes jelentése szerint az autó nagy sebességgel haladt, majd két fának ütközött és kigyulladt. A balesetben Garcia és az anyósülésen ülő, 19 éves Jazmin Alcala vesztette életét.

A család a Teslától és a szervizvezetőtől is 30-30 ezer dollár (összesen 18,8 millió forint) kártérítést követel.

Baljós visszahívások

Októberben a Tesla közel 3000 darab, 2020-2021-es Model Y és 2019-2021-es Model 3 járművet hívott vissza az Egyesült Államokban felfüggesztési problémák miatt.

Decemberben 21 599 darab, Kínában gyártott Model Y-t rendelt be, ugyanis felmerült a veszély, hogy szélsőséges igénybevétel esetén az autók felfüggesztése kieshet a kormánycsuklóból.

2020-ban az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatala (NHTSA) vizsgálatot indított körülbelül 115 000 Model S és Model X járművel kapcsolatban az első felfüggesztés biztonsági problémája miatt.

A Tesla egyelőre nem kommentálta a bírósági ügyet.

Ne hagyd ki!