Nyilvános WC
Fotó: Shutterstock

WC-t, ravatalozót, büfékocsit is feltört a lekapcsolt betörő

A ráckevei rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta azt a 21 éves férfit, aki rövid idő leforgása alatt 16 helyre tört be.


A férfi áprilisban kezdte a sorozatot, amikor néhány napon belül kétszer is feltörte egy ráckevei nyilvános WC érmés beléptetőjét és elvitte az abban lévő pénzt. Ezután a városban feltört egy büfékocsit, valamint június első napjaiban kibontotta egy családi ház melléképületének falát. Utóbbi esetben ügyészek zavarták meg, rendőrt hívtak a helyszínre, akik elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki G. Henriket.

A férfi elismerte a lopások elkövetését, azt mondta, hogy megbánást tanúsított. További tettei azonban nem ezt tükrözték, - ahogyan a police.hu-n közzétett tájékoztatóban fogalmaztak- tovább folytatta bűnös ténykedését. Feltörte a szigetbecsei ravatalozót, több ráckevei telekről vízórát, akkumulátort, ereszcsatornát, mosdócsapot lopott, akadt, ahol csak rongált, de végül nem vitt el semmit.

Július 18-án azonban véget ért a sorozat. Hajnalban egy ráckevei gyógyszertár homlokzatáról tört le és vitt magával egy két méteres réz kígyót. A rendőrök még aznap elfogták, újabb kihallgatás, majd őrizetbe vétel következett. Kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.


Ne hagyd ki!