Lehet számolgatni, de érdemes előtte egyezkedni az adóhivatallal

A Megyeri csárda esete az adóhatósággal tanulságos, de a hasonló helyzetekre van megoldás.


Hiába igényelt és kapott állami bértámogatást a Megyeri csárda, az adóhatóság a beérkezett összeget elvitte a cég korábbi járuléktartozásai miatt.

A vendéglátóhely tulajdonosa a Blikknek elismerte, hogy voltak elmaradási a járvány miatt, de a döntést igazságtalannak tartja, mert szerinte ezt a támogatási formát arra találták ki, hogy a bevétel nélkül maradt dolgozókat és családjukat megsegítse az állam.

A szakértő és adóhatóság vitája

A lapnak nyilatkozó adószakértő, Angyal József szerint az adóhatóság hibázott, mert még egy végrehajtási eljárásban is külön alszámlára különítik el a dolgozók bérét. A társaság tartozásai pedig nem veszélyeztethetik a munkatársak kifizetését. Az állam egyértelmű szándéka a célzott támogatással az, hogy megtartsák a munkahelyeket, ne küldjék el a dolgozókat.

Ha úgy tetszik, a NAV ezzel a lépésével szembemegy a politikai akarattal, hiszen ezzel éppen arra kényszeríti a munkáltatót, hogy bocsássa el a dolgozóit

– tette hozzá a szakértő.

A NAV a törvényi tiltás miatt konkrét adózóra vonatkozó információt nem adhat ki, azt azonban általánosságban közölte: az államháztartásról szóló törvény írja elő, hogy ha egy cég vagy magánszemély költségvetési támogatást kap, de van köztartozása, akkor a támogatást a kincstár visszatartja, és az adóhatóság bevételi számláján jóváírja.

A hasonló helyzetekre azonban van megoldás. Ha valaki nem tudja határidőre befizetni a közterheket, akkor részletfizetést, fizetési halasztást, a kötelezettség mérséklését vagy elengedését kérheti a NAV-tól – idézi a hvg.hu az adóhatóság válaszát. (Képünk illusztráció)


Ne hagyd ki!