Sok ötezres sokra megy

A kamarai hozzájárulást a jövőben az országos és nem a területi gazdasági kamarának kell fizetni – áll egy, a parlament előtt lévő törvényjavaslatban.


A javaslat (ha megnyitod a dokumentumot, görgess a 17.oldalra) indoklása szerint erre a források hatékonyabb felhasználása érdekében van szükség, hiszen amennyiben a kamarai hozzájárulások egységesen a Magyar Kereskedelemi és Iparkamarához folynak be, mód nyílik azon régiók fejlesztésére, forráshoz juttatására is, melyek jelenleg forráshiányosak, írja a hvg.hu.

A kamarai hozzájárulás évente 5 ezer forintot tesz ki, amit minden vállalkozásnak be kell fizetnie – ha a javaslatot elfogadják akkor – immár a Parragh László vezette MKIK-nak, azoknak is, amelyek nem tagjai a kamarának.

Nem mindenkinek tetszik a rendszer

Az eddigi rendszer szerint az 5 ezer forintból 10 százalék, azaz 500 forint jutott az országos kamarának, a többi a területi kamarákat illette. A kamarai hozzájárulás rendszere a bevezetése óta viták kereszttüzében áll. Sok vállalkozó egyfajta sarcnak tekinti, amiért semmit sem kap cserébe. A jelenlegi kormánnyal szorosan együttműködő elnök, Parragh László ezeket a vádakat keményen vissza szokta verni, és nyilvános megszólalásaiban rendre arról beszél, hogy az MKIK milyen sok területen ért el engedményeket, szerzett támogatást a vállalkozóknak.

Parragh és az 5 ezer forint

Az MKIK elnöke legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy elnézést kért egy korábbi, sokakat sértő kijelentése miatt.

Kötelező kamarai tagság nincs, van egy ötezer forintos regisztrációs díj, ami, ha belegondolunk egy olyan kicsi összeg egy vállalkozás tekintetében, ha valaki nem tud egy év alatt ötezer forintot kifizetni, az ne menjen el vállalkozni

-így hangzott a vitát kiváltó mondat, amikor az ATV arról kérdezte a kamarai elnököt, a járványhelyzet miatt elengednék-e egyfajta gesztusként a nehéz helyzetbe került vállalkozások 5 ezer forintos regisztrációs díját. Parragh Lászlót sokan vádolták érzéketlenséggel (és akkor még finoman fogalmaztunk).

A folytatás

Ezt követően az RTL Híradó kért interjút az elnöktől, aki azt mondta, az ATV-s megszólalásában kifejtett teljes gondolatmenetét nem ismerhette meg a nyilvánosság. Azt is megjegyezte, hogy szerinte a kamara a veszélyhelyzet alatt számos, a vállalkozások terheit csökkentő intézkedésért sikeresen lobbizott a kormánynál.

Szerintem csak tavaly legalább 500 milliárd forintot kialkudtunk a gazdaság számára ezeken a területeken. Ehhez viszont a kamarát fent kell tartani, ehhez bért kell fizetni, ehhez működni kell. Én azt gondolom, ötezer forint egy vállalkozás számára egy esztendő alatt nem lehet akkora tétel, ami nem kigazdálkodható

Az iparkamara elnöke a korábbi szavain felháborodóknak azt üzente:

Tőlük elnézést kérek.


Ne hagyd ki!