A világ legértékesebb vállalatának, az Apple-nek a logója, előtte egy munkavállaló telefonozik
Fotó: Shutterstock

Bőkezű a világ legértékesebb cége? Mutatjuk a fizetéseket

Hivatalos adatok szerint az Apple legjobban kereső munkavállalói akár évi 380 ezer dolláros, átszámítva nagyjából 127,6 millió forintos fizetést vihetnek haza. Na de mi a helyzet a többiekkel?


Az Apple meglehetősen jó évet tudhat maga mögött, amit egyebek között annak köszönhet, hogy remekül kezelte a pandémia gazdasági hatását, így a globális chiphiányt és az ellátási lánc krízisét is. Bevételei 33 százalékkal nőttek, az iPhone-okból, iPad-ekből, Macbookokból és egyéb eszközökből származó nyeresége pedig elérte a 95 milliárd dollárt a szeptemberben zárult pénzügyi évben.

A 2022-es évet is irigylésre méltóan kezdte, az Apple piaci értéke ugyanis 2022. január 3-án a világon elsőként meghaladta a hárombillió dolláros álomhatárt. Sikereiben nagy szerepet játszanak a külföldi munkavállalók.

Az USA-ban létezik egy törvény, amely kimondja, hogy munkavállalói vízumkérelem esetén minden egyes vállalatnak nyilvánosságra kell hoznia, mennyit kíván fizetni a külföldi alkalmazottaknak. Az USA munkaügyi hivatala nemrég friss adatokat közölt az Apple által 2021-ben kínált fizetésekről.

Az adatoknak vannak hiányosságaik, például nem tartalmazzák az opciós jutalmakat, amelyek jelentősen növelhetik a kompenzáció teljes értékét. Ennek függvényében kezeljük a friss információkat. Nézzük az éves fizetéseket!

Számítás- és adattudomány

  • Mérnöki projektmenedzser: 149 060–198 839 USD
  • Gépi tanulási mérnök: 152 150–211 000 USD
  • Adattudós: 117 600-224 510 USD
  • Gépi tanulási kutatómérnök: 141 050–247 006 USD

Számítógép-hardver mérnökök

  • Hardverfejlesztő mérnök: 143 500–172 000 USD
  • Szoftverfejlesztő mérnök, rendszerek: 166 000–181 300 USD
  • Tervezésellenőrző mérnök: 122 040–184 359 USD
  • Terméktervező mérnök: 188 200 USD

Adatbázis adminisztrátorok

Szoftverfejlesztő mérnök, alkalmazások: 180 370–191 340 USD

Villamosmérnökök

  • Akusztikai mérnök: 125 000–168 199 USD
  • CPU implementációs mérnök: 155 000–175 000 USD
  • Alkalmazásspecifikus integrált áramkör (ASIC) tervezőmérnök: 95 000-180 000 USD
  • Tervezésellenőrző mérnök: 126 493–225 000 USD
  • Szoftverfejlesztő mérnök, firmware: 119 028–240 000 USD
  • Hardverfejlesztési menedzser: 200 131–251 232 USD

Ipari mérnökök

  • Haladó gyártómérnök: 135 000–160 000 USD
  • Üzleti rendszerelemző: 116 955–201 318 USD
  • Mérnöki projektmenedzser: 129 772–209 857 USD
  • Mérnöki projekt/program menedzser: 155 900–240 000 USD

Logisztika

  • Globális kereslet-kínálat-menedzsment tervező: 147 000–168 000 USD
  • Kereslet-kínálat tervező: 119 882–170 245 USD
  • Mérnöki projektmenedzse: 152 201–177 106 USD
  • Stratégiai beszerzési menedzser: 134 900–181 709 USD

Számítógépes és információs rendszerek vezetői

  • AR/VR szoftverfejlesztési menedzser: 184 000–235 000 USD
  • Számítógép- és információs rendszer-menedzserek: 128 606–252 117 USD
  • Mérnöki menedzser: 187 408–260 000 USD
  • Szoftverfejlesztő mérnök, alkalmazásmenedzser: 171 260–290 000 USD

Marketing

  • Termékmarketing menedzser: 140 760–226 058 USD
  • Marketingmenedzser: 161 262–264 697 USD

Művészeti vezetők

  • CD tervezési igazgató: 285 000-309 000 USD
  • Marcom művészeti igazgatója: 173 500-198 000 USD
  • Marcom vezető művészeti igazgató: 189 000-217 000 USD

Emberi erőforrás szakértő

HR üzleti partner: 163 000–380 000 USD


A teljes listát ezen a linken találod.

Ne hagyd ki!