Hatszor annyi a baleset a SpaceX-nél, mint más űripari vállalatoknál
Fotó: Shutterstock

Balesetek százait okozhatta Elon Musk nemtörődömsége

Korábban nem dokumentált balesetek százairól számoltak be Elon Musk űrcégének, a SpaceX-nek az alkalmazottai. Úgy látják, a tulajdonos türelmetlensége és nemtörődömsége is hozzájárult ezekhez az incidensekhez. Volt köztük olyan is, amelyik halállal végződött.


Elon Muskot hibáztatják több balesetért a SpaceX-nél

600-zal több baleset lehetett a SpaceX-nél az elmúlt években, mint amennyit jelentett Elon Musk űrcége - írja a Reuters. Jóval több incidens történik a vállalatnál, mint más űripari cégeknél. A portál nyomozása és számításai szerint például tavaly a brownsville-i telephelyükön 4,8 sérülés esett 100 munkásra. Hatszor annyi, mint az űripari átlag, ami 0,8.

A hírügynökség úgy tudja, a balesetek hat különböző helyszínen történtek. A céget pedig gyakorlatilag nem érte semmilyen szankció amiatt, amiért nem jelentette az eseteket az amerikai munkavédelmi hatóságnak (OSHA), pedig ez 2016 óta kötelező. Csupán egy haláleset miatt kellett 7 ezer dollár bírságot fizetniük a Qubit szerint. Akkor egy alkalmazott megfelelő rögzítés híján úgy akarta egy targoncán tartani a rakományt, hogy ráült. Később kiderült, a telephelyen sem volt megfelelő heveder a rögzítéshez.

A vállalat munkatársai szerint a nagyon sok baleset jelentős munkavédelmi hiányosságokra, valamint Elon Musk türelmetlenségére vezethetők vissza. Mint mondták, az elnök-vezérigazgató nem igazán hisz a munkavédelemben. Úgy tartja, mindenki a saját épségéért felelős. Nem kedveli az élénk színeket sem, ezért a gyárlátogatásainál rendre leveteti az alkalmazottaival a láthatósági ruházatot.

Nem túl népszerűek a baleset-biztosítások Magyarországon

Egyébként 616 ezer önálló baleset-biztosítást tartott nyilván az MNB Magyarországon a nyáron. Ez az érték évek óta stagnál. Ha ezekhez hozzászámoljuk a jóval kisebb fedezetet kínáló kiegészítő baleset-biztosításokat (amelyek például gépjármű- vagy lakásbiztosításokhoz kapcsolódhatnak), vagy a munkáltatók által kötött, csoportos biztosításokat, akkor sincs nagyjából 8 millió, vagyis ötből négy magyarnak ilyen biztosítása.

A 3–18 év közötti gyerekeknek létezik ingyenes állami baleset-biztosítás, azonban annak a térítési limitjei csak jelképesnek mondhatók. Csonttörésre 3 ezer forint, baleseti halálnál 200 ezret, 100 százalékos rokkantságnál pedig 300 ezret fizet a károsult családjának. Ezzel szemben a baleset-biztosítási védelem alsó határának az tekinthető, ha a haláleseti és rokkantsági térítés eléri a 10 millió forintot. Egy ilyen biztosítás nagyjából havi 2 ezer forinttól kezdődik egy főre Magyarországon.

Otthon fordul elő a legtöbb baleset

A biztosítói statisztikák és a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint is a baleset-biztosítási térítések nagyjából felét háztartási balesetek után fizetik. A helyzetet jól szemlélteti, hogy tavaly közlekedési balesetben 537-en vesztették életüket Magyarországon. Viszont háztartási balesetben majdnem 1600-an, leggyakrabban esés, zuhanás, égés vagy szúrós eszköz miatt.

A baleset-biztosítások jellemzően a világ összes országára érvényesek. Másik közös pontjuk, hogy gondatlanság vagy alkoholos/drogos állapot felmerülésekor a biztosítók kizárják a térítést. Azonban ezeken túl nagyon változatosak lehetnek a konstrukciók.

Ne hagyd ki!