Brüsszel 200 ezernél is magasabb minimálbért tervez a magyaroknak

Az Európai Unió tervei szerint mindenképpen több járna

Brüsszel 200 ezernél is magasabb minimálbért tervez a magyaroknak

Az Európai Unió tervei szerint az európai minimálbér több lenne, mint a kormány által tervezett havi 200 000 forint.



Nem elegendő a 200 ezer forint

Az európai minimálbér bevezetéséről szóló tervek szerint egy adott ország bruttó átlagbére felével megegyező összegről kellene indulnia a legkisebb fizetésnek. Legutóbb májusra vonatkozóan már 431 600 forintos átlagbérről közölt adatot a KSH, ami az uniós elvek alapján legalább 215 ezer forintos (601 eurós) minimálbért jelentene - mondta a Népszavának Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnök. Legalábbis a szakszervezet ilyen tartalmú többéves bérmegállapodást tudna támogatni.

A kormány csak 200 ezret javasol

A kormány által nemzeti konzultációra bocsátott 200 ezer forintos minimálbér mostani árfolyamon 564 eurót jelentene. Miközben a cseheknél 579 (204 ezer forint), a lengyeleknél 614 (216 ezer forint), a szlovákoknál 623 (220 ezer forint) euró a legkisebb kötelező bér, írta a lap. Az uniós direktívát, ami kötelezően előírná a tagországokban a minimálbér összegét - és ez Magyarország esetében több lenne, mint 200 ezer forint lenne - jövő év elején fogadhatják el.

Ne hagyd ki!