egy kamion és egy autó az úton

Egy „B” kategóriás jogosítvány birtokában mostantól gyorsabb eljárás keretében szerezhetünk a teherautókra vonatkozó „C” és a pótkocsis szerelvényekre érvényes „CE” kategóriás vezetői engedélyt is. A döntés hátterében az egyre csak rosszabb helyzetbe eső fuvarozási és szállítmányozási ipar fellendítésének szándéka áll.


Az építési és közlekedési miniszter friss rendelete lehetővé teszi, hogy a 3500 kg-ot meghaladó járművek vezetésére jogosító C" kategóriás jogosítvánnyal párhuzamosan hozzá lehessen jutni ahhoz a CE" kategóriás vezetői engedélyhez is, amellyel már a nehéz pótkocsikból álló járműszerelvényeket szintén el lehet vezetni.

Utóbbi megszerzésére eddig csak már meglévő „C" kategóriás jogosítvány mellett volt lehetőség.

Ezzel az összevonással azonban a képzési idő jócskán lerövidül, így sokan kaphatnak kedvet a tanfolyam elvégzéséhez.

A minisztérium korábban már az autóbuszok vezetésére jogosító D" kategóriás vezetői engedélyek kapcsán is változtatott: a C" kategória átugrásával már B" kategóriás jogosítvánnyal is elérhető lett a ráképzés.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium közleménye szerint a mostani könnyített jogosítványszerzés célja a hazai szállítmányozási és fuvarozói ágazat fejlődése, valamint az egyre jobban elharapódzó munkaerőhiány csökkentése.

Ne hagyd ki!