Egy brit autós szakportál, a Carwow hat elektromos autót tesztelt téli körülmények között. Arra voltak kíváncsiak, egy töltéssel ugyanazon az úton, ugyanazzal a vezetési stílussal hány kilométerre jutnak és ez a gyári hivatalos hatótávnak hány százaléka.
Az autók fűtését 20 fokra állították be, nagyrészt autópályán haladtak, végig együtt normális tempóban. Csak akkor kezdtek el óvatoskodni, amikor az akkumulátor már kritikus szint alá merült - idézi a teszt körülményeit a Totalcar.
A Polestar 4 volt a legközelebb a gyári hatótávhoz, annak 90 százalékát érte el és 536 kilométert tett meg.
Legtovább a Porsche Macan jutott, 512 kilométerre, ám ez csak a gyári adatok 82 százalékának felelt meg.
A Tesla Model Y 473 kilométert tudott megtenni, ami a hivatalos hatótáv 79 százalékának felelt meg.
A Ford Explorer EV 468 kilométer után állt meg, ami 78 százalékos teljesítmény.
A Kia EV6-os 451 kilométert ért el, ez 107 kilométerrel kevesebb a gyári adatnál, aminek a 81 százaléka.
Az Audi Q4 E-Tron 431 kilométerre jutott, a hivatalos hatótáv 79 százalékáig.
Ez a leggyakrabban meghibásodó használt e-autó
Nemrég írtunk arról, hogy a német TÜV szakemberei használt elektromos autók hibáiról készítettek jelentést. Az ellenőrzött járművek 14,2 százaléka jelentős hibákkal küzd 4-5 évesen. Az ebben a korosztályban ellenőrzött 111 jármű rangsorában a Tesla áll az utolsó helyen. A fékek és a tengelyek hibái mellett a Teslánál különösen sok a világítási hiba is. A gyártónak itt kellene fejlesztéseket végrehajtania, a tulajdonosoknak pedig nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a karbantartásra. VW e-Golf lényegesen jobban teljesít, 3,4 százalékos hibaaránnyal a kilencedik helyen landolt, és megnyerte a kompakt kategóriát. Szintén vezető helyen van a Hyundai Kona Electric 4,0 százalékos hibaaránnyal és a Mini Cooper SE 4,4 százalékkal.