Motoros fűkaszával dolgozó férfi
Fotó: unsplash

Tíz évig lehet valaki közmunkás - De mi lesz utána?

A kormányhivatalok levélben hívták fel a polgármesterek figyelmét nemrég arra: a jelenlegi szabályok szerint, ha valaki – legfeljebb fél éves megszakításokkal – tíz éve közfoglalkoztatott, akkor így már nem dolgozhat tovább.


​Százakat érint

Az első érintettek július 26-án érhetik el a tíz éves évfordulót. A február 15-ei adatok szerint 91,1 ezren állnak közfoglalkoztatási jogviszonyban. 2021-ben az egy közfoglalkoztatónál eltöltött időtartam 523 fő esetében haladja meg a kilenc évet, vagyis az ő jogviszonyuk időtartama emelkedhet tíz év fölé a nyáron, ha idén is közmunkásként dolgoznak – írja a Népszava. Törvénymódosítás nélkül nekik kell más megélhetési lehetőséget találni a nyáron. Az önkormányzatoknak a saját nyilvántartásuk alapján tudniuk kell, ki az a helyiek közül, aki már tíz éven túl benne lenne a rendszerben, s rájuk már nem igényelhetnek közfoglalkoztatási támogatást.

​A munkaerőpiacon kell boldogulniuk

A lap kérdésére, miszerint ezekre az emberekre kidolgoznak-e külön közmunkaprogramot, a belügyi tárca azt válaszolta, hogy ezt nem tervezik. A minisztérium szerint a közfoglalkoztatóknak lehetőségük van például arra, hogy saját állományba vegyék az érintett személyeket. A tárca szerint nem igaz, hogy akik már több mint tíz éve bent vannak a közmunkaprogramban, képtelenek a normál munkaerőpiacon elhelyezkedni. A tíz éves „közmunkaviszonyt" elérők a BM szerint mindent megkapnak majd, amit más álláskeresők is. Ez azt jelenti, hogy most nagyjából 57 ezer forintot visznek haza, ha megszűnik a közfoglalkoztatotti jogviszonyuk, ennek 60 százalékára számíthatnak három hónapig, majd jön a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatás és ha megfelelő igazolások nélkül abból is kizárják őket, akkor nulla forint, jobb esetben szociális segély – emlékeztet a Népszava.


Ne hagyd ki!