Megorrolt a kormány a közszolgálati szakszervezetre
Fotó: Shutterstock

Megorrolt a kormány a közszolgálati szakszervezetre

A Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum (KÉF) pénteki ülését a kormányzati oldal lemondja - közölte a Miniszterelnökség. A szakszervezet "minimum furcsának" találja a döntést.


A közleményben úgy fogalmaztak, nyilvánvalóvá vált, hogy a szakszervezeti oldalnak nem áll szándékában a kormányzattal érdemi egyeztetést folytatni."Ha a szakszervezetek valóban tárgyalni szerettek volna a kormányzattal és az önkormányzatokkal, akkor nem a sajtó nyilvánosságához fordulnak már az egyeztetéseket megelőzően". Hozzátették, hogy amint a szakszervezeti oldal kész érdemben visszatérni a tárgyalásokhoz, úgy a kormányzat egy másik időpontban természetesen ismét megszervezi a KÉF ülését.

Az Index az előzményekről azt írja, idén áprilisban a KÉF plenáris ülésén a szakszervezeti oldal kezdeményezésére konzultáció kezdődött az állami és az önkormányzati közigazgatásban dolgozók bérhelyzetéről a 2023-as reálkereset-csökkenés ellensúlyozása érdekében. Ekkor a szakszervezeti oldal azt indítványozta, hogy a reálkereset-csökkenés miatt és a munkaerő elvándorlásának megakadályozása érdekében 2024-ben éves 25 százalékos bérfejlesztés történjen. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szerint azonban a kormányzati oldal képviselői sem béremelést, sem más keresetnövelő intézkedést nem terveznek az állami és az önkormányzati közigazgatásban, ami szerintük tarthatatlan.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke a lapnak elmondta, attól függetlenül, hogy a kormány lemondta a tárgyalásokat az MKKSZ a mai sajtótájékoztatóját megtartja.

Lett volna miről beszélni a tárgyalóasztal mellett, mert az, amit mi szeretnénk az a garancia a fizetések emelésére

– mondta Boros Péterné az Indexnek, hozzátéve, hogy eltelt egy év, de még mindig nem történt bérfejlesztés.

Az MKKSZ elnöke kifejtette, hogy nem a bértömeg emelését várják, mert azzal csak annyira jutottak, hogy 220-250 ezer forintot keres az is, aki pályakezdő és az is aki 20 év tapasztalattal rendelkezik. „Ezt egy mondattal azért lemondani, mert valami nem tetszett valakinek egy sajtótájékoztató meghívójában az azt gondolom, hogy minimum furcsa és gondolom fogják értékelni a munkavállalók”.

Ne hagyd ki!