Szenteste napján nem nyitnak ki a Lidl hazai üzletei
Fotó: Shutterstock

A Lidl karácsonyi döntése lépéskényszerbe hozta a boltláncokat

További áruházláncokkal egyeztet a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a karácsonyi boltzárról, miután kiderült: a Lidl üzletei zárva tartanak december 24-én, értesült az ATV.


Az ATV Híradó megkereste a Tescot, az Aldit, a Spart és az Auchant is, hogy ők is munkaszüneti nappá nyilvánítják-e december 24-ét, de egyelőre egyiküktől sem érkezett válasz. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége a párbeszédet helyesli, egy esetleges adminisztratív szigorítást viszont elutasítana. Úgy vélik, hogy a zárva tartás gyengítené a gazdaságot.

A Lidl Magyarország közleményében jelezte, csatlakozott a CÖF-CÖKA (Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány) és az Egyenlő.hu szakszervezet kezdeményezéséhez, és szenteste napján szabadnapot ad az összes munkavállalójának, így december 24-én mind a 200 hazai áruháza zárva lesz. Ugyanakkor a diszkontáruház-lánc azt is bejelentette, hogy december 23-án meghosszabbított nyitva tartással várja a vásárlókat.

Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke kifejtette: „Piacvezető áruházláncként fontosnak tartjuk, hogy példát mutassunk, és Magyarország alapértékeit tovább erősítsük. A család fontossága nem kérdés számunkra, ezért úgy döntöttünk, a szeretet ünnepére mind a 8500 munkavállalónknak szabadnapot adunk”.

Ne hagyd ki!