Kiadta a Magyar Posta a vezetői fizetéseket
Fotó: Shutterstock

Ennyit keresnek az áramvonalasított Magyar Posta vezetői

Február végén jelentette be a korábban sok hivatalát bezáró Magyar Posta, hogy elbocsátja 1200 munkavállalóját, s azt is közölte, hogy a tavaly novemberben kinevezett új vezetés kiemelt feladata a szervezet hatékonyságának növelése, a XXI. század követelményeinek megfelelő üzletmenet és szolgáltatási színvonal kialakítása lesz. Most kiderült, mennyit keresnek a cég vezetői.


Idézünk az febuár végi indoklásból, tájékoztatóból:

Szem előtt tartva, hogy a korábban megkezdett fejlesztések hatékonyabbá tették a Magyar Posta működését, a társaság 1.200 fős csoportos létszámleépítésről döntött. A létszámcsökkentés a szolgáltatási színvonalat nem érinti, a társaság célja továbbra is az, hogy az ország minden pontján magas minőségű szolgáltatásokat nyújtson lakossági és üzleti partnerei számára egyaránt.

Az ugytudjuk.hu portál közérdekű adatigénylést küldött a vállalatnak, hogy megtudja, mekkora létszámú vezetéssel működik, és mennyit keresnek az irányítói. Válaszul egy link érkezett, amelyre kattintva kiderül, hogy a postának egy vezérigazgatója és három vezérigazgató-helyettese van.

A vezérigazgató Balczó Barnabás, akinek havi 5 millió forintos fizetése mellé 650 ezer forintos igazgatósági tiszteletdíj, 240 ezer forint egyéb juttatás és 20 százalékos prémium jár.

Kohuth Viktor üzleti vezérigazgató-helyettes havi 4 millió forintot kap fizetésként, ehhez jön még 450 ezer forint igazgatósági tiszteletdíj, 240 ezer forint egyéb juttatást és a 20 százalékos prémium.

Horváth Tamás szervezetirányítási vezérigazgató-helyettes és Szíj Tibor István pénzügyi vezérigazgató-helyettes nem tagja az igazgatóságnak így ők a havi 4 millió forintos fizetésük mellett csak 240 ezer forint egyéb juttatást és 20 százalékos prémiumot vihetnek haza.

A szervezetnek további 27 vezető beosztású dolgozója van, akiknek a fizetése az ugytudjuk.hu számításai szerint havonta 600 millió forintba kerülnek. Az alapfizetésükön túl ők is jogosultak 240 ezer forint cafeteria juttatásra, valamint fizetésük 20 százalékos jutalmára.

A vezető beosztású dolgozók bérköltsége összesen nagyságrendileg egymilliárd forint a Magyar Postánál.


Ne hagyd ki!