Új  javaslatról egyeztetnek a minimálbérről zajló tárgyalásokon
Fotó: Shutterstock

Ki járhat jobban? Új javaslat a minimálbér tárgyalásokon

Új javaslat kerülhet az asztalra a minimálbér és garantált bérminimum jövő évi összegéről zajló tárgyalások következő fordulóján – tudta meg a Napi.hu. A szakszervezetek és a munkáltatók között formálódó kompromisszum lényege, hogy a bérminimum 2023-ban két lépcsőben – januárban, majd júliusban – emelkedne, így elérve a második félévtől legalább a bruttó 300 ezer forintot. Ebben az esetben a minimálbér akár 17 százalékkal is nőhet.


Az új javaslat lényege, hogy vállalkozásoknak a minimálbérnél jóval nagyobb bérteher-növekedést jelentő garantált bérminimum két lépcsőben emelkedne 2023-ban. Januárban a bruttó összeg 12-13 százalékkal nőhet, majd ezt követően júliustól további emeléssel a második félévre az összeg elérné a bruttó 300 ezer forintot.

A kétlépcsős bérminimum-emelés olyan kompromisszumos alku lehet, amelyet a munkáltatóknak is érdekük elfogadni. Az érdekképviseletek a jelenlegi egylépcsős, 15 százalékos emelésbe eddig nem mentek bele. Ennek oka, hogy a kormány nem lát lehetőséget a jövő évi költségvetésben az újabb munkáltatói járulékcsökkentésre.

A garantált bérminimum emelése azért jelentős tétel a vállalkozásoknak, mert rengetegen vannak, akiknek a bértorlódás miatt a magasabb kereseti kategóriákban is emelni kell a fizetésén. Minél jobban nő a bérminimum, annál több munkavállaló fizetésének emelésére kényszerülnek a cégek.

A munkavállalók sem járnának rosszul, mivel egy júliustól rögzített további emeléssel a bérminimum összege akár meg is haladhatja a 300 ezer forintot az év második felében. A napi.hu úgy tudja, a szakszervezetek ebben az esetben a korábbi 15 százaléknál jelentősebb, 17 százalékos minimálbér-emelést várnának. A munkavállalói oldal álláspontja továbbra is az, hogy a jelenlegi helyzetben elengedhetetlen a legalacsonyabb keresetűek és a szociális ellátásban részesülők anyagi biztonságának megtartása.

Ha a felek elfogadják az új javaslatot, akkor a minimálbér jövőre bruttó 235 ezer forint lehet, míg a garantált bérminimum januártól 293 800 forintra, júliustól pedig legalább 301 ezer forintra emelkedne.

Ne hagyd ki!