Munkapadnál maszkban hegesztő munkás
Fotó: unsplash

5 kínos kérdés a 200 ezres minimálbérről

A magyar cégek zöme igenis ki tudja termelni a 200 ezer forintos minimálbért! Azok,akik nem, jobb, ha felhagynak a tevékenységükkel – állítja Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus. Megkérdeztük, mire alapozza első hallásra megdöbbentő állításait?


1. Kigazdálkodható a 200 ezres minimálbér?

Pogátsa Zoltán: Magyarországon már évtizedek óta késhegyig menő viták folynak a minimálbérről, miközben ölbe tett kézzel nézzük a munkaerő elvándorlását. Akár tetszik, akár nem, a nyugati bérek vonzó alternatívát kínálnak a magyar munkavállalóknak. Egyre többen beszélnek nyelveket, a legképzettebbek és a szakemberek nagy része már külföldön dolgozik. Hiány van vízvezetékszerelőből, tanárból, szakácsból, orvosból, ápolóból… Minél előbb utol kéne érnünk a nyugat-európai bérszínvonalat! 200 ezer forint az nagyjából 570 euró. Eközben a szomszédos Ausztriában 1500 euró a minimálbér, ami a nagynak mondott emelés ellenére is csaknem háromszorosa lesz a magyarénak. Ne állítsuk már be úgy, mintha egy ilyen lépés óriási teljesítmény lenne!

Az alacsony bérekre alapuló gazdaságpolitika felett eljárt az idő!

2. Miért mondja egy sor vállalkozás, hogy ennyit nem tud fizetni?

Pog\u00e1tsa Zolt\u00e1n

Fotó: Haszon Magazin

Pogátsa Zoltán: A vállalkozások többsége ennél jóval magasabb béreket is ki tud fizetni a dolgozóinak és ezt meg is teszi. Van olyan vállalkozás, aki ki tudná ugyan fizetni az emelt összegű minimálbért is, de nincs arra rákényszerítve, hogy tisztességes bért adjon a munkavállalóinak. És valóban, van olyan vállalkozás is, aki tényleg képtelen kitermelni a 200 ezer forintos minimálbért. Utóbbiak rosszul működnek, eljárt felettük az idő. Az ilyen vállalkozások vezetői sokszor mérgesek rám, mondván, hogy ők tényleg céget vezetnek, én bezzeg nem. Erre azt szoktam válaszolni, hogy attól, mert valaki lovasszekeret hajt az autópályán, még nem lesz közlekedési mérnök. A közlekedési mérnök feladata arra figyelmeztetni, hogy ha a lovasszekér felmegy az autópályára, akkor az autók lassabban tudnak haladni. Szerencsére a vállalkozók többsége támogatja a nézeteimet, mivel ők inkább „autók".

Nincs mese, azoktól, akik képtelenek lépést tartani a növekvő minimálbérrel, el kell búcsúznunk.

A kapitalizmus része, hogy a jól működő vállalkozások túlélnek, az alacsony hozzáadott értéket előállítók meg tönkremennek. Magyarországon is vannak bőven tisztességes bért fizető munkahelyek! Miért dolgozzon valaki havi nettó 80 ezer forintért, mikor például raktárosként 300-400 ezer forintot kereshet? Aktív kormányzati foglalkoztatáspolitikával át kell képezni az embereket, hogy magasabb hozzáadott értékű munkát végezhessenek! Aki pedig vállalkozni akar, annak fejlesztenie kell. Beruházási célokra hosszú ideje igen olcsón lehet hitelhez jutni Magyarországon. Az elmúlt években csak az nem fejlesztett, aki nem akart. Már ha egy vállalkozás nem akar fejlődni, az egész gazdaságot visszahúzza.

3. Nem az a baj, hogy az állam túladóztatja a béreket?

Pogátsa Zoltán: Nem ez a baj. Európa több országában is ugyanekkora az adóék, mint nálunk, mégis ki tudják termelni a magasabb béreket. Mindezt úgy, hogy például az energia- és szolgáltatási költségek ott magasabbak, mint egy magyar cégnél. Utóbbi ráadásul jóval kevesebb társasági adót és harmadannyi bért fizet. Ha alacsony a társasági adó és az SZJA, akkor más adónemből kell finanszírozni az állam és az önkormányzatok költségvetését.

Nem véletlenül pont nálunk van világrekorder áfa! Ha magasabbak lennének a bérek, nem lenne szüksége ekkora adóékre.

Persze csökkenthetjük a bérekre rakódó közterheket, de akkor a kieső költségvetési bevételeket valamiből pótolni kellene. Erre jó megoldás lehet a vagyonadó, meg az örökösödési adó, ami nyugaton sokkal magasabb, de akkor meg az ellen ágálnának a vállalkozók.

4. A minimálbér emelés miatt nem állnak odébb a nemzetközi nagyvállalatok?

Pogátsa Zoltán: Sok példa van arra, hogy ez nem így van. 2001-2002-ben nagy mértékű minimálbér emelés volt Magyarországon. Nem több, mint 10-15 ezer ember veszítette el a munkáját, miközben 1,5 millió ember életszínvonala javult.

A COVID előtti években is volt minimálbér emelés, és nem hogy csökkent volna a foglalkoztatás, hanem nőtt! Nemhogy kevesebb, hanem több multinacionális óriáscég települt hozzánk.

De mondok egy példát a közelmúltból is: az Audi magyar leányvállalata sokkal jobban megfizeti a dolgozóit, mint azt az átlag magyar cégek teszik. Két éve mégis magasabb fizetésért sztrájkoltak az ottani munkavállalók. Parragh László és Bauer Tamás – érdekes koalíció - cikket írtak és interjút adtak arról, hogy az Audi ezt nem fogja tudni kigazdálkodni. Mire ezek megjelentek, az Audi már meg is adta a 20 százalékos fizetésemelést.

5. Elérhetjük belátható időn belül a nyugat-európai bérszínvonalat?

Pogátsa Zoltán: Pesszimista vagyok! Folyamatos lemaradásban vagyunk.

Kína van felzárkózóban, mi harminc éve egyhelyben toporgunk.

Ráadásul az a bizarr helyzet állt elő, hogy nálunk a jobboldal emelt mindig minimálbért, a 'baloldal' pedig a piaci fundamentalista tanácsadóira hallgatva ezt ellenezte. Ez nemzetközileg abszurd, Nyugaton ezt pont fordítva van. Egyébként az egész régió bajban van. A rendszerváltás óta eltelt harminc évben csak annyi történt, hogy az egykori szocialista blokk legnyomorgóbb térségei, Románia, Kelet-Lengyelország, a Baltikum, felzárkóztak a régió közepesen fejlett térségeihez, de a Nyugathoz eddig senki sem.

(A teljes interjú a Haszon Magazin július-augusztusi összevont számában jelent meg! Amennyiben kíváncsi egyéb témákban is Pogátsa Zoltán véleményére, IDE kattintva meghallgathatja előadásait!)


Related Articles From Your Site
Related Articles Around the Web

Ne hagyd ki!