Minimálbér 2025: javaslatok
A 200 ezres minimálbér jól hangzik, de mire elég Európában?

Minimálbér 2025: az egyik fél már bemondott egy számot

Elindultak a jövő évi minimálbérről szóló tárgyalások. A Liga Szakszervezetek elnöke azt nyilatkozta, minimum 10 százalékos minimálbér-emelést szeretnének kialkudni. Kérdéses a garantált bérminimum jövője.


Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az InfoRádióban elmondta: a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) keretei között már lezajlott egy egyeztetési kör a felek között, de most még nem a konkrét számokról, a jövő évre vonatkozó minimálbér és garantált bérminimum értékéről tanácskoztak, hanem az európai uniós minimálbér irányelv átültetésével kapcsolatos háttérfeladatokról, melyeknek hátáridőig való végrehajtását nagyon szigorúan veszik az illetékesek.



A szociális partnereknek november 15-ig kész terveket kell kidolgozniuk az uniós minimálbérről szóló irányelv hazai gyakorlatba történő átültetéséről.

November közepéig kell egyezségre jutniuk a feleknek arról, hogy milyen paramétereket vesznek figyelembe a következő években a minimálbér megállapítása során, illetve a határidőig döntést kell hozniuk azzal kapcsolatban is, hogy egyéves vagy esetlegesen több évre szóló bérmegállapodást kötnének. 2025-ben egy olyan akciótervet is ki kell dolgozni, amely lehetővé teszi a kollektív szerződéses lefedettséget az ágazatokban.

10 százalékos emelést akar a Liga

A Liga Szakszervezetek legalább 10 százalékos minimálbér-emelést szeretnének kialkudni a tárgyalóasztalnál.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége augusztusban mérik fel, mekkora emelésre van igény. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára azt a Világgazdaságnak elmondta, hogy a legutóbb végrehajtott 15 százalékos minimálbér- és 10 százalékos garantáltbérminimum-emelés nem folytatható.

Megszűnhet a garantált bérminimum?

A hatályos minimálbér havi bruttó 266 800 forint. A szakképzetteknek fizetendő garantált bérminimum bruttó 326 000 forint. Minimálbéren Magyarországon 230-250 ezer munkavállalót, garantált bérminimumon 750-800 ezer dolgozót foglalkoztatnak. Kérdéses az is, hogy megmarad-e a hungarikumnak számító garantált bérminimum intézménye. A nemzetgazdasági tárca az egyeztetésen bemutatott egy vitaanyagot, amely a garantált bérminimum három év alatt történő megszüntetését javasolja.

Ne hagyd ki!