Diák és nem diák munkásokat is keresnek karácsony előtt a cégek
Fotó: Shutterstock

Mutatunk néhány jól fizető, karácsony előtti idénymunkát

Diákmunkásokat keres az Auchan fenyőfa árusításához az ünnepek előtt. A fiataloknak akár a 2400 forintos órabér is elérhető. Azonban több munkalehetőség is adódik az országban karácsony közeledtével, nemcsak diákoknak.


Kedvező fizetéssel keres fenyőfaárus hallgatókat az Auchan

Az Auchan november végétől árul fenyőfákat karácsonyra. Visszont ehhez árusokra, segítőkre van szüksége. Ezen feladatokra pedig diákmunkásokat keresnek a fővárosban.

Budapesten a III. kerületi üzletbe és Budaörsön keresnek 18.életévüket betöltött, de passzív vagy aktív hallgatói jogviszonyú, jó fizikummal rendelkezők jelentkezését áruházi segítő pozícióra fenyőfavásárba. A munka december 8.-án indul és egészen karácsonyig lehet végezni. A feladatok közzé tartozik segédkezés a fenyőfa árusításban és a vevők tájékoztatása. A fák mozgatása, átadása áruházi munkatárs segítségével történik

- idézi az Auchan közleményét a Sokszínű Vidék.

Hozzáteszik, a fiataloknak hetente legkevesebb 2-3 napot kell elvállalniuk, minimum 16-24 órát. A fizetés 1800 forint/óra a hétköznapokon, a hétvégéken pedig 2400 forint óránként.

Bónuszokkal akár havi nettó egymilliót is kereshetnek a Kifli.hu futárai

Egyébként havi nettó egymillió forint felett is kereshetnek a Csehországhoz köthető budapesti online szupermarket, a Kifli.hu futárai az új bónuszrendszerükkel – közölte a cég a napokban.

Most a megbecsülésünk jeléül a futárok nettó bónuszt kapnak a délutáni műszakért és egy hétvégi bónuszt azok, akik vállalják a »vendéglátós hétvége« kihívást

- idéztük a vállalat last-mile menedzserét.

A tájékoztatójukból az is kiderül, egy futár jellemzően 12 helyre szállít csomagot túránként. Egyébként jelenleg nagyjából 500 kézbesítővel dolgoznak, viszont hamarosan körülbelül 100 fővel bővítenék az állományukat.

Ha nem büdös a munka, ezzel napi 60 ezret is megkereshetsz

"Keress meg akár több havi fizetést 2 hét alatt a Haludvar karácsonyi halvásárán"- ezt pedig a Haludvar.hu írta a felhívásában néhány napja.

„Dolgoztál már halasban? Van tapasztalatod a halpucolásban? Ha a válasz igen, jelentkezz hozzánk a karácsonyi szezonra, és lesz mit a fa alá tenni” - állt a cég weboldalán.

A felhívás szerint azokat a Pest megyei lakó-, vagy szálláshellyel rendelkező jelentkezőket várják a munkára, aki jártasak a halpucolásban, bontásban, vagyis jól forgatják a kést.

Ami kínálnak:

  • Kiemelkedő bérezés
  • Korrekt feltételek
  • Jó csapat

Ami pedig a kiemelkedő bérezést illeti, a napi kereset össszege a tájékoztató szerint 20 és 60 ezer forint között lehet. Az nem derült ki, hogy ez bruttó vagy nettó.

Ne hagyd ki!