Fordulat a munkaerőpiacon: kevesebben dogoznak mint egy hónappal korábban

Nyáron foglalkoztatási rekordokat döntött a magyar gazdaság, azonban szeptemberben fokozatos leépítések kezdődhettek. Ha minimálisan is, de nőtt az állástalanok száma. Egyelőre hibahatáron belül vannak az adatok, azonban az elemzők szerint is csökken a foglalkoztatottság.


Nőhetett a munkanélküliek száma

Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője szerint rendkívül magasan volt a foglalkoztatási és alacsonyan a munkanélküliségi szint Magyarországon szeptemberben. Azonban már látszik a foglalkoztatás tetőzése, és elkezdődött a munkanélküliség emelkedése is – írja a VG.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiban szerepel, hogy 4,708 millióan dolgoztak Magyarországon a kilencedik hónapban, ami nagyjából 50 ezerrel több, mint 2021 azonos időszakában. Viszont augusztushoz viszonyítva 5 ezer fős csökkenés látszik, és enyhén emelkedett a munkanélküliek száma is. Az állástalanok aránya 3,8 százalék volt.

A havi alapú emelkedés minimális, a statisztikai hibát alig haladja meg, tehát ezeket értelmezhetjük úgy, hogy már látszanak a válság első jelei a munkaerőpiacon, érdemi változásról azonban nem lehet beszélni

- mondta Regős Gábor.

Hozzátette, az adatokból az is kitűnik, hogy a járvány alatt hazaköltözők egy része ismét külföldön keresi a boldogulását, miután a háromhavi mozgóátlagot tekintve emelkedett a külföldi telephelyen dolgozók száma és csökkent a közfoglalkoztatottaké.

Megkezdődött a foglalkoztatás lemorzsolódása

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője pedig arról ír, hogy a vállalatok elkezdtek alkalmazkodni az emelkedő költségekhez. Sokan a létszámleépítésben látják a megoldást, miközben egyre kevésbé tudják a kiadásaikat érvényesíteni az áraikban.

A korcsoportokban való változást figyelve az is szembetűnő, hogy a vállalatok elsősorban az 55 év feletti munkavállalókat bocsáthatják el. Itt látható ugyanis a munkanélküliségi ráta legmarkánsabb emelkedése. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a nyári szezonális munkák végeztével a 24 év alattiaknál is komolyabb átrendeződés figyelhető meg

- hívta fel a figyelmet Virovácz Péter.

A véleménye az, hogy nagyjából a jövő év közepén, 4,5 százalék körüli szinten tetőzhet a munkanélküliségi ráta az országban.

Félmillió alatt a havi bruttó átlagkereset

Augusztusban 497 200 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 507 000 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete Magyaroroszágon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint. A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 342 900 forintot ért el. A bruttó átlagkereset 16,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 17,3 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. A bruttó kereset mediánértéke 402 200 forintot ért el, 15,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, azaz reálértéke változatlan maradt.

The Conversation

Ne hagyd ki!