Már Magyarországon toboroz munkaerőt a német posta.


Facebookon hirdetik

Havi 757 ezer forintot kínál a Deutsche Post a lehetséges magyar munkavállalóknak - olvasható a társaság Facebook hirdetésében. A feladat levelek, illetve maximum 31,5 kg-ig csomagok kiszállítása járművel vagy esetleg gyalog. A heti munkaidő 38,5 óra, de olykor szombaton is dolgozni kell. A Deutsche Post vállalja, hogy a Magyarországról érkezőknek segít a kiutazásban, illetve a szálláskeresésben.

Nagy a munkaerőhiány

A felajánlott óradíj bruttó 14,06 euró, csaknem ötezer forint. Ez havonta bruttó 2165 eurót jelent, ami nagyjából 757 ezer forintnak felel meg. A hirdetésben kitérnek még arra is, hogy a munkavégzés igény szerint egész Németország területén lehetséges, de feltétele egy minimum B1 szintű német nyelvtudás és jogosítvány, emellett persze elvárás a rugalmasság és az elköteleződés is. A Magyar Posta is súlyos munkaerőhiánnyal küzd, pár éve konkrét bérekkel toboroztak, akkor nettó 300 ezer forintot ígértek a kézbesítőknek egy nyomtatott hirdetésben, írta a Pénzcentrum.

The Conversation

Friss

Fotó:Shutterstock

Túl sok a THC az itthon kapható bio kender tea egyik tételében, visszahívták

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező terméket ne használják fel.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Photo by Austin Distel on Unsplash

Jelzésértékű a MNB alacsonyabb kamatemelése

Hiába a brutális alapanyag-, és elsősorban energiadrágulás, illetve a méretes élelmiszerpiaci áremelkedés, a jegybank már lassít.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Photo by Fré Sonneveld on Unsplash

Téglával termel áramot egy új svájci szabadalom

A rendszer hatékonysága 80-85 százalékos, és 35 éven át működőképes lehet.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!