Jason Fried, a Basecamp vezérigazgatója bejelentette, hogy minden közéleti és politikai kommunikációt betilt a munkahelyen. Szép, szép, de a helyzet nem ilyen egyszerű.


Jason Fried a tiltást elrendelő blogbejegyzésben számos kényes témát érintett. Megszüntette az összes munkahelyi bizottságot, nem lesz több átfogó szakértői értékelés, illetve a „paternalista előnyöket" is eltörölte. Ez nagyjából annyit jelent a vállalat életében, hogy megszűnnek a fitness támogatások, a wellness kedvezmények, és a továbbképzési programok, viszont cserébe a dolgozókat plusz pénzzel fogják jutalmazni. Ehhez társult a politikai és közéleti társalgások betiltása. Az indok?

Nem kellene azon szoronganiuk a munkavállalóknak, hogy ha kimaradnak a politikai vitákból, akkor bűnrészesek lesznek, ha konfrontálódnak, akkor pedig célpontok. Viharos vizek ezek, a munkahelyi életben különösen. Ezek felemésztik az összes energiáinkat, a párbeszédeket pedig sötét helyekre terelik

Bátor kijelentések

A Techcrunch jelentése alapján a bejelentést követően 60 dolgozó azonnal felmondott. Valami mágia lehet ebben a számban, ugyanis tavaly szeptemberben a Coinbase igazgatója, Brian Armstrong rendelt el hasonló szankciókat, aminek következtében szintén 60 dolgozó mondott fel.

Alix Guerrier, GlobalGiving közösségi finanszírozási platform vezérigazgatója együttérzését fejezte ki az ügy kapcsán, hozzátéve, ők is számos konfliktussal találják szemben magukat a hétköznapokban. Náluk is sokszor felmerül, hogy milyen non-profit szerveteket kellene támogatniuk, illetve mely cégektől etikus támogatásokat elfogadniuk. Ettől függetlenül azt is hozzátette, hogy a politikai párbeszéd betiltása nem járható út, hiszen ezek az eszmecserék produktívak lehetnek.

Stephanie Heath, a karriertanácsadással foglalkozó SoulWork & Six Figures vállalat alapítója is megérti a Basecamp indíttatásait. Teljesen logikusnak gondolja, hogy egy cégvezető arra törekszik, hogy az alkalmazottai csak a munkára fókuszáljanak. De a munkavállalók társalgása elkerülhetetlen, ahol előbb-utóbb fel fog merülni a politika is. Így véleménye szerint sokkal célravezetőbb, ha társalgási alapszabályokat fektet le a munkavállaló, mintsem betiltson egy-egy témakört.

Mit tehet a munkáltató?

Az biztosan nem lesz egészséges, ha a munkavállaló politikai indulatoktól fűtve, szorongva megy be a munkahelyére. Stephanie Heath szerint ezért pontosan meg kell határozni, mi a különbség a kontraproduktív vita és az őszinte eszmecsere között.

A Curve Benders megalkotója, David Noor szerint, ha a vezérigazgató, vagy bármely menedzser érzelmektől fűtött eszmecserének lesz a szemtanúja, akkor sokkal célravezetőbb, ha külső megfigyelőként elemzi a helyzetet, mintsem hogy véget vessen annak.

Ez az egész "ne beszéljünk a politikáról, mert nem egészséges és nem is visz előre minket" felfogás borzasztóan önző. Egy ilyen beállítottság azt jelzi, hogy a vállalati kultúra már a gyökereiben rohad. Az a baj a legtöbb tech-céggel, hogy szakmailag topon vannak, de az érzelmi szintjük a béka segge alatt van.

David Noor a Basecamp esetében is ezt a jelenséget véli felfedezni. Szerinte az a megoldás, ha a vállalatok kisebb beszélgetőcsoportokat és mentorprogramokat szerveznek, ahol az alkalmazottak meg tudják beszélni a politikai témákat.


The Conversation

Friss

Fotó: Shutterstock

A VW vezére bemondta: munkahelyek tízezreit söpri el az átállás az e-autókra

A Handelsblatt német hírportál értesülései szerint a Volkswagen vezérigazgatója, Herbert Diess a felügyelőbizottságnak tartott előadásában arról beszélt, hogy az elektromos autókra való átállás következtében hamarosan 30 ezer munkahely szűnhet meg. Becslések szerint a teljes német autóiparban ennél is nagyobb leépítésekre lehet számítani.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Pixabay

5 jel, ami arra utal, hogy vállalkozónak születtél

Az életed valamely pontján valószínűleg benned is megfogalmazódott már, hogy bele kellene vágnod egy vállalkozásba. Bár az üzleti élet nem való mindenkinek, az alábbi jellemvonások arra utalnak, hogy sikeres vezető lehet belőled.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

A kiégés határán vagy? Ezek a praktikák segíthetnek

A vállalkozói életben rendkívül egyszerű beleesni abba a hibába, hogy az ember a hét minden napján, a nap 18-20 órájában a munkájára koncentrál. Észre sem vesszük, és a családdal, barátokkal, kikapcsolódással töltött szabadidős tevékenységeket felváltják a koffeintől hajtott, szünet nélküli munkanapok, ami egyenes úton vezet a kiégéshez. Kerüld ezt el, adunk pár tippet.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!