Vége az izzógyárnak, csaknem minden dolgozóját elküldte a Tungsram
Fotó: Shutterstock

Kialszanak a fények a nagymúltú hazai cégnél

Négy gyáregységében 30-40 dolgozója kivételével az összes alkalmazottjának felmondott a Tungsram Operations Kft. – írja a Népszava.



A felszámolás alatt álló cégnél januárban még nagyjából háromezren dolgoztak, a nyári felmondásokkal 1600 kerültek utcára, félezren pedig maguk kerestek új munkahelyet, az elmúlt hetekben viszont a még megmaradt, valamivel kevesebb, mint ezer munkavállalót is elküldte a fényforrásgyár.

Január közepéig tart a felmondási idő

– mondta a lapnak Sallai Gábor, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

A nagy többség közös megegyezéssel tudott távozni, így még karácsony előtt hozzájutottak-hozzájutnak végkielégítésükhöz. közös megegyezés nagy eredmény, hiszen így nem kellett várni a felszámolási eljárás végére, ráadásul azok, akik évtizedeket húztak le a cégnél, rosszabbul jártak volna, mint a mostani megállapodással, amikoris a Munka Törvénykönyve szerinti hat hónapos bérüket kapták meg.

Eredendően ennél is több járt volna nekik, ám a cégvezetés február közepén egyoldalúan felmondta a kollektív szerződés több pontját, az egyik, amit megváltoztattak, hogy nem az eredeti megállapodás szerint, hanem csak a Munka Törvénykönyve alapján jár a végkielégítés. A szakszervezet szerint mindez komoly érvágás az utcára kerülőknek, hiszen akik nyugdíj előtt állnak, akár nyolc havival kevesebb végkielégítést kaptak, de azok is kéthavit buktak, akik csak tíz évét dolgoztak a gyárban. A Tungsram vergődéséről és reményeiről ITT írtunk.


Ne hagyd ki!