Bal oldalon egy férfi a kezében tart egy Androidos telefont, aminek a képernyőjén a Google logója látható, jobb oldalon egy nő a kezében tart egy iPhone-t, aminek a képernyőjén egy Apple logó látható
Fotó: Shutterstock

Toplista: ezek voltak az idei év legnépszerűbb alkalmazásai

A tavalyi évhez hasonlóan 2021-ben is a közösségi alkalmazások és a csevegőappok bizonyultak a legkeresettebb szoftvereknek.


Kínai dominancia

A Sensor Tower adatelemző vállalat éves jelentéséből kiderült, hogy az Android és az Apple felhasználók idén hozzávetőlegesen 133 milliárd dollárt, átszámítva nagyjából 43 225 milliárd forintot költöttek alkalmazáson belüli vásárlásokra, prémium applikációkra és különböző előfizetésekre. Ez 19,7 százalékos növekedést jelent a tavalyi 111,1 milliárd dolláros eredményhez képest.

Az iPhone felhasználók többször nyúltak a zsebükbe, mint az Androidosok. Az App Store-on keresztül 85,1 milliárd dollár, míg a Google Play-en 47,9 milliárd dollár folyt be. Ezek sorban 17,7 és 23,5 százalékos növekedést jelentenek a tavalyi azonos időszakhoz képest.

Letöltések és bevételek terén a 2020-as évhez hasonlóan idén is a TikTok vitte a prímet. A népszerű kínai app 11 hónap alatt kétmilliárd dollárnyi bevételt generált, ami 67 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva.

A TikTok összbevétele a korábbi évek eredményeivel kiegészülve év végére elérheti a 3,8 milliárd dollárt is.

A minivideós appot a két piactéren összesen 745,9 millióan töltötték le. Az App Store és a Google Play 2021-ben 143,6 milliárd letöltést regisztrált, alig 700 millióval többet, mint 2020-ban.

A népszerűségi toplistára felkerült a Facebook, az Instagram, WhatsApp, a Spotify és a Telegram is. Nézzük a rangsort!

A legtöbbször letöltött appok 2021-ben:

  1. TikTok
  2. Facebook
  3. Instagram
  4. WhatsApp
  5. Messenger
  6. Telegram
  7. Snapchat
  8. Zoom
  9. CapCut
  10. Spotify

A legtöbb bevételt generáló appok 2021-ben:

  1. TikTok
  2. YouTube
  3. Piccoma
  4. Tinder
  5. Disney+
  6. Google One
  7. Tencent Video
  8. iQIYI
  9. HBO Max
  10. LINE Manga

A teljes listát piacterek szerinti bontásban ezen a linken találjátok.

Ne hagyd ki!