Egy angol fociklub termelte tavaly a legnagyobb bevételt
Fotó: Shutterstock

Angol győzelem a fociklubok bevételi versenyében

Az előző évhez hasonlóan a Manchester City érte el a legnagyobb bevételt a futballklubok közül a Deloitte könyvvizsgáló cég éves felmérése alapján.

A kimutatás szerint az angol bajnok 731 millió eurós bevételt könyvelhetett el a 2021-22-es szezonban, amelyben a pandémia generálta korlátozásokon már enyhítettek, és a szurkolók visszatérhettek a stadionokba. A képzeletbeli dobogó második fokán - akárcsak egy évvel korábban - a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid áll 714 millióval, a BL-döntős Liverpool pedig a hetedik helyről feljött a harmadikra 702 millióval.

A City városi riválisa, a Manchester United 689 milliós, a sztárokkal teletűzdelt Paris Saint-Germain pedig 654 milliós bevétellel zárt. A top 20-ban 11 angol élvonalbeli klub található, az említetteken kívül a Chelsea, a Tottenham Hotspur, az Arsenal, a West Ham United, a Leicester City, a Leeds United, az Everton és a Newcastle United is a leggazdagabbak közé tartozik. A könyvvizsgáló cég 26 éve készíti el világranglistáját, írja összefoglalójában az MTI.

A mostani jelentés közzétételét követően a spanyol La Liga - amely három egyesülettel képviselteti magát a listán - közleményt adott ki, szerinte a kimutatás "nyilvánvalóan téves adatokat" tartalmaz a liga televíziós jogokból származó bevételeivel kapcsolatban. "A Deloitte által közölt információ, amely szerint a La Liga audiovizuális jogokból származó bevétele csökkent, teljesen téves, erre fel is hívtuk a cég figyelmét" - hangsúlyozták.

A bevételi ranglista élcsoportja (a Deloitte honlapja alapján):


1. Manchester City 731 millió euró
2. Real Madrid 713,8
3. Liverpool 701,7
4. Manchester United 688,6
5. Paris Saint-Germain 654,2
6. Bayern München 653,6
7. FC Barcelona 638,2
8. Chelsea 568,3
9. Tottenham Hotspur 523 10. Arsenal 433,5


Ne hagyd ki!