Órák óta áll a Facebook, dolgoznak a hiba elhárításán
Fotó:Shutterstock

Nem nálad van a gond, a Facebook állt le

Története egyik legkomolyabb leállását szenvedi el éppen a közösségi oldal. Szerkesztőségünk tagjai délután hat körül észlelték, hogy a laptokokon a Facebook elérhetetlenné vált. Androidos mobilon viszont betöltött, bár például a Messenger ott sem működött.


Ez történt

Magyar idő szerint 18 óra körül a közösségi oldal mellett leállt a Messenger, a WhatsApp és az Instagram is. Bár a Facebook nem sokkal később jelezte, már dolgoznak a hiba elhárításán, könnyen lehet, hogy ez még eltart egy darabig. A The New York Times úgy értesült, a leállás a cég belső kommunikációs platformját, a Workplace-t is érinti, ami megnehezíti a munkát. A dolgozók állítólag külső e-maileket sem kapnak, ami szintén lassítja a javításai folyamatot.

A Twitteren üzent a Facebook

Volt már ilyen

Története eddigi legnagyobb leállását 2019 márciusában szenvedte el a Facebook, akkor napokon át küszködtek a cég szolgáltatásai, írja a hvg.hu.


Ne hagyd ki!