Megbüntette a jegybank a Metlife biztosítót
Fotó: Shutterstock

Biztosítót büntetett a jegybank

Az MNB 5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a MetLife Magyarországi Fióktelepére egyebek között az ügyféltájékoztatást, a panaszkezelést érintő jogszabálysértések miatt.

A jegybank a biztosító a befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosítási termékeinek vizsgálata során több hiányosságot állapított meg. Egyebek közt azt, hogy a biztosító által a biztosítási igények felmérésére kialakított nyomtatványok és űrlapok az ügyfelek konkrét igényei azonosításra vonatkozó követelményeknek nem maradéktalanul felelnek meg. Továbbá a biztosító esetenként nem értékelte kellő körültekintéssel, és az új biztosítás-értékesítési irányelv fokozott elvárásaihoz igazodóan az ügyfél által nyújtott információkat.

A vizsgálat szintén kifogásolta, hogy az életbiztosítási termékismertető dokumentumból egyes kötelező elemek hiányoztak, illetve a biztosító nem minden tájékoztatást bocsátott bizonyítható és azonosítható módon az ügyfelek rendelkezésére.

MNB a kiemelt információkat tartalmazó dokumentumok vizsgálata esetén is tájékoztatási hiányosságokat, vagy nem megfelelő, félreérthető tartalmakat azonosított. Az MNB felhívja a figyelmet arra, hogy a fogyasztók számára elengedhetetlen, hogy a biztosítási szerződés megkötése előtt hozzájussanak mindazokhoz az információkhoz, melyek lehetővé teszik a megalapozott fogyasztói döntés meghozatalát, ezen tájékoztatás szerves részét képezi – többek között - a befektetéseik, megtakarításaik védelmével kapcsolatos tájékoztatás is.

A jegybank hangsúlyozza továbbá azt is, hogy a fogyasztóknak a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekkel kapcsolatos jogszabályi rendelkezések alapján alapvető joguk fűződik ahhoz, hogy a szerződésükkel, annak aktuális helyzetével összefüggésben rendszeresen, valamint a szerződés megszűnését követően megfelelő tájékoztatást, kimutatást kapjanak.

A biztosító emellett nem minden alkalommal vett fel jegyzőkönyvet a szóbeli ügyfélpanaszokról, néhány esetben azokat panasznyilvántartásában sem rögzítette, s hiányosságok merültek fel a telefonos panaszok kezelésénél is. Ugyancsak előfordult, hogy sérültek a panaszok teljeskörű, határidőben történő megválaszolására, illetve a jogorvoslati tájékoztatásra vonatkozó jogszabályi előírások.

Mindezek alapján a jegybank határozatában kötelezte a MetLife Magyarországi Fióktelepét a feltárt hiányosságok megszüntetésére. A legtöbb jogsértés kapcsán idén november végéig kell beszámolnia az MNB határozataiban előírt intézkedések teljesítéséről. A feltárt jogsértések miatt a jegybank 5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott a biztosítóra.


Ne hagyd ki!