Jelentősen magugrott a karantén miatt az alkoholfogyasztás

A járvány első hullámában és a szigor nyári enyhítésekor is több alkoholt vettünk, és úgy tűnik, a felhalmozás mellett többet is ittunk, mint korábban.


Bár a tavaly tavasszal bevezetett korlátozások hatására főleg tartós fogyasztási cikkekért és toalettpapírért rohamoztuk meg a boltokat, a jövedéki statisztikák arról tanúskodnak, hogy szeszes italokból is alaposan feltankoltunk. Az mfor.hu cikke szerint februárban vélhetőleg ennek köszönhetően ugrott meg a fogyasztás közel 80 százalékkal, de márciusban is 50 százalékkal magasabb értéket mutatott az eladott alkoholmennyiség. Ezek a kiugró értékek aligha magyarázhatók a szezonalitással, vagy hasonló okkal. Többet ittunk, nem vitás.

A következő nagy ugrás a karantén végén, vagyis június-júliusban volt, amikor az egy évvel korábbihoz képest tíz-harminc százalékkal növekedett a fogyasztás. Ebben az időszakban szinte teljesen megszűnt a turizmus, alig érkeztek az országba külföldről vendégek, egyértelmű, hogy mi toltuk meg a fogyasztást.

Ne hagyd ki!