Borkóstoló

A globális borfogyasztás 2002 óta nem volt olyan alacsony szinten, mint 2020-ban.


Becslések szerint 234 millió hektoliter, vagyis 23,4 milliárd liter bort ittak meg az emberek világszerte. Ez 3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – derül ki a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet adataiból. A világjárványt leginkább a minőségi borok piaca szenvedte meg, írja reggeli hírlevelében a Haszon magazin.

A legtöbb bort fogyasztó országok rangsorát az Egyesült Államok vezeti (33 millió hektoliter), Olaszország (24,5) és Németország (19,8) a két másik dobogós, Magyarország nem került be az első húszba. A világ 2020-as bortermelését 260 millió hektoliterre becsülik.

A közelmúltban jelentősen megnőtt a borfogyasztás Németországban. A 2020. július végéig tartó borászati szezon mérlege 20,7 literes átlagos fogyasztást mutatott lakosonként.

Magyarországon a KSH 2019-es adatai szerint az egy főre jutó átlagos borfogyasztás 5,3 liter volt. Ez 2 deciliteres növekedés a 2018-as átlaghoz képest és megegyezik a 2017-es statisztikával. Budapesten a legmagasabb az átlagos éves borfogyasztás, itt 8,2 liter.

Mit léptek a magyar borászok a járványban? 

A járvány előtt a borfogyasztás szerkezete úgy nézett ki, hogy a vásárlók 50 százalékot fogyasztottak el otthon, 25 százalékot vendégségben, 15 százalékot az éttermekben, 10 százalékot pedig a különféle rendezvényeken. A járványt követően a bort még nagyobb arányban fogyasztják otthon.

A borászok elkezdték kihasználni az online csatornákat, az internetes értékesítés megnövekedett 15-20 százalékkal.

Érdekes az is, hogy egyes borászok beindították az online borkóstolásokat, és ezzel is elértek némi növekedést. A borászok remélik, hogy ezek az új szokások megmaradnak, akkor is, ha a borkóstolók visszatérnek a borászatokba is, írja a vg.hu.


Ne hagyd ki!