popcorn és chips
Fotó: Shutterstock

Minden élelmiszeren spórolunk, de erről nem mondunk le

A fogyasztók háromnegyede szerint a magasabb árak – amelyeket az otthoni ételek elkészítéséhez szükséges élelmiszerekért fizetnek –, jobban megviselik a pénztárcájukat, mint a szintén dráguló rágcsálnivalók.


Az amerikai édesség-, élelmiszer-, ital- és snackgyártó Mondelēz (itthon egyebek között a Dörmi, az Oreo, a Sport szelet, a Milka és sok más ismert nassolnivaló gyártója - a szerk.) szerint világszerte a fogyasztók csaknem 90%-a aggódik az infláció miatt, ezért sok vásárló megváltoztatta a vásárlási szokásait – számol be a vállalat jelentéséről a Food Dive.

Bár a jelenség úgy tűnik, hogy egyetlen élelmiszer-kategóriát sem kímél, van néhány jel, ami arra utal, hogy a fogyasztók legkevésbé a nassolnivalókról mondanának le.

A Mondelēz a jelentésben odáig is elmegy, hogy a nassolnivalókat ma már napi alapanyagnak nevezi, mivel a vállalat szerint a világon a fogyasztók 71%-a legalább naponta kétszer nassol valamit.

A Mondelēz decemberben jelentette be a legutóbbi globális áremelését, amit bátran megtehetett, hiszen a felmérések szerint a vásárlók valóban hajlandóak lesznek többet fizetni a megemelkedett költségek ellenére is. Hogy ez miért lehet?

Valószínűleg, mert egy csoki, keksz vagy más nassolnivaló árának megemelését a fogyasztók pénztárcája könnyebben megemészt, mint egy hasonló százalékban emelt, magasabb árú termék esetében – mint például a húsok, tejtermékek vagy gabonafélék.

A Mondelēz a közleményében megjegyezte: a megkérdezett fogyasztók közel 80%-a azt mondta, hogy „manapság fontosabb, mint valaha, hogy legyenek kényeztető pillanatok a nap folyamán". Ironikus módon, mivel sok vásárló egyre több nehézségekbe ütközik a mindennapokban, ezért egyre többet nassolnak majd a jövőben, hogy csillapítsák a stresszt – ez pedig a nagy snackgyártó vállalatok malmára hajthatja a vizet.

A nassolás továbbra is a fogyasztók számára a kapcsolatteremtés és a pillanatnyi örömszerzés eszköze, ami tovább bizonyítja meggyőződésünket, hogy minden nassolnivalót lehet tudatosan élvezni

– mondta a jelenségről Dirk Van de Put, a Mondelēz vezérigazgatója

A Mondelēz jelentése megemlítette a globális ellátási lánc kihívásait is, a beszerzési gondok pedig globálisan a fogyasztók több mint felét s érintette, akik nehezebben jutottak hozzá kedves nassolnivalójukhoz.

Magyarországon sem más a helyzet 

A globális adatokat egyébként a magyar számok is igazolják: nagyot emelkedtek az élelmiszeripari vállalkozások költségei idén Magyarországon, ami magával hozta a termékeik árának elszállását. A drágulás miatt visszaesett a kereslet az élelmiszerekre. Ugyan megállhat az alapanyagok áremelkedése idén, de az első negyedévben várható egy jelentősebb élelmiszer-drágulás. Minderről ebben a cikkünkben lehet további részeleteket olvasni.

Ne hagyd ki!