Ráadásul januárban indult első útjára a turistákkal a világ legnagyobb tengerjárója
Fotó: Shutterstock

Bemutatták a világ első magáncélú luxus tengeralattjáróját

A legvagyonosabb rétegből azokat célozták meg az osztrák tervezők a világ első magáncélú luxus tengeralattjárójával, akik többre vágynak, mint egy jacht. A napokban mutatták be a járművet.


Ha a jacht snassz, itt a luxus tengeralattjáró

2 milliárd dollárba, azaz nagyjából 715 milliárd forintba kerülhet a világ első magáncélú luxus tengeralattjárója, a Migaloo M5. Az osztrák Migaloo cég által tervezett jármű 165 méter hosszú, akár négy hétig a víz alatt maradhat, legfeljebb 250 méter mélységig merülhet, valamint 20 utas és 40 fős legénység befogadására alkalmas.

A tengeralattjárón úszómedence, bortároló helység, mozi és helikopter-leszálló is helyet kapott. A belső terét arany és fehér bőr dekoráció jellemzi, átalakítható szabadtéri terekkel. A meghajtásáról egy dízel-elektromos és a levegőfüggetlen AIP (Air Independent Propulsion) rendszer gondoskodik.

A Rakéta megjegyzi, a sebessége a felszínen 20 csomó (nagyjából 37 km/h), merülés közben pedig 12 csomó (durván 22 km/h). A jármű rendszerei nem túl környezetbarátok, viszont napelemcellákat építettek rá, hogy fenntarthatóbbá tegyék a működését.

A cég vezérigazgatója, Christian Gumpold elmondta, jelenleg több lehetséges vásárlóval tárgyalnak.

A luxus tengeralattjárót bemutató videót itt nézheted meg.

Ennyibe kerül egy luxus hajóút az iparág új büszkeségén

Egyébként január végén indult első útjára - egészen pontosan a karibi vizekre - 5610 utassal a fedélzetén a világ legnagyobb tengerjárója, az Icon of the Seas, a Royal Caribbean International flottájának új ékköve.

A hatalmas hajó olyan, mint egy város, aminek nyolc különálló negyede van, köztük az AquaDome, a Thrill Island, a Chill Island, a Surfside és a The Hideaway. Az Icon of the Seas 2805 kabinnal rendelkezik, közülük 179 lakosztály.

A világ legnagyobb turistahajójának építését tavaly nyáron fejezték be, és június 22-én bocsátották nyílt vízre tengeri tesztek céljából, valamint az ősszel adták át. A Royal Caribbean International által tervezett és a finn Meyer Turku hajógyárban készült Icon of the Seas 365 méter hosszú és 250 ezer tonnás. A hajó legfőbb különlegessége – a CNN tudósítása szerint –, hatalmas vízi parkja. A Category 6 névre keresztelt élménypark hat csúszdával, hét medencével és kilenc pezsgőfürdőjével várja a kikapcsolódni vágyókat.

A hajó 20 fedélzete több mint negyvenféle gasztronómiai és szórakozási lehetőséget nyújt a vendégeknek, amelyek közül a legtöbb benne lesz a hajóút árában. Az utasok 28 különböző kategóriájú szálláshely közül választhatnak majd. Az Icon of the Seas a Royal Caribbean International első olyan hajója, amely cseppfolyósított földgázzal (LNG) és üzemanyagcellás technológiával üzemel.

Az árak tükrözik azt a luxust, amit kínálnak, egy hétnapos karibi körút például – ha lakosztályra esik választásunk – körülbelül 1,2 millió forinttól indulnak a díjak. A legdrágábbnak a december végi utazások lesznek, akkor akár 2 millió forintot is elkérhetnek egy ilyen útért. Egy kelet-karibi kiruccanásért azonban 3,5 millió forintot is felszámolhatnak.

A világ legnagyobb turistahajója címének jelenlegi birtokosa a Royal Caribbean flotta egy másik hajója, a 362 méter hosszú Wonder of the Seas, amely 2022-ben tette meg első útját.

Ne hagyd ki!