Orbán: a kormány lehetővé teszi a harmadik oltás fölvételét
Fotó:123RF

Orbán: a kormány lehetővé teszi a harmadik oltás fölvételét

A lehetőség augusztus 1-től nyílik meg, ehhez bőséges mennyiségű vakcina áll rendelkezésre - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a közrádiónak adott interjúban.


A kormányfő azt mondta, a harmadik oltás felvételére a másodikat követően négy hónap elteltével lesz lehetőség, de az orvosok ettől eltérhetnek. Azt is az orvosok döntik el, hogy melyik oltóanyagot adják be. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Magyarország még mindig az egyik vagy talán a legbiztonságosabb ország átoltottság tekintetében Európában, magasabb azok aránya, akik a teljes védettséget adó második oltást is megkapták, mint Németországban vagy Nagy-Britanniában.

Az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni oltás

- mondta a kormányfő.

Idősek, fiatalok, nyaralók

Az eddigieknél fertőzőbb delta variáns megjelenése miatt az, aki nem vette föl az oltást, nagyobb veszélyben van, mint a járvány idején eddig bármikor. Ezért azokat a 65 évesnél idősebbeket, akik nem kaptak eddig oltást, személyesen meg fogják keresni. Orbán Viktor azt is bejelentette: az iskolakezdés előtt két nappal minden oktatási intézményben lehetővé teszik, hogy a 12 évesnél idősebb gyerekek felvegyék a koronavírus elleni oltást, ha a szüleik ezt megengedik. A 12-15 év közötti korosztály 13-14 százaléka már megkapta az oltást. A 16-18 év közöttiek oltása nagy sebességgel halad, az átoltottság közöttük 45 százalék körül van. Orbán Viktor azt javasolta, hogy csak azok utazzanak külföldre nyaralni, akik mindkét oltást megkapták.


Ne hagyd ki!