iPhone 16
Apple

Mire várnak a vevők? Ennyi fogyott eddig az iPhone 16-ból

13 százalékkal kevesebb előrendelés érkezett az egy hete bemutatott iPhone 16-ra az első hétvégén, mint az előző sorozatra ugyanebben az időszakban. Az MI funkció későbbi érkezése lehet a kivárás oka. Így is már 37 millió készülék talált gazdára.



Az összes iPhone 16 modell eladásai körülbelül 37 millió darabot értek el az előrendelések első hétvégéjén, ami 13%-os csökkenést jelent az előző évi iPhone 15 sorozathoz képest.

A modellek közül a Pro és Pro Max első hétvégi eladásai 27%-kal, illetve 16%-kal maradtak el az előző évi Pro modellekétől. Ezzel szemben a normál iPhone 16 és iPhone 16 Plus modellek népszerűbbek voltak elődeiknél.

Ming-Chi Kuo, neves Apple-elemző szerint az alacsonyabb kereslet egyik oka, hogy az Apple Intelligence (mesterséges intelligencia) funkció nem lesz elérhető a készülékeken a megjelenéskor, csak az iOS 18.1 októberi frissítésével - írja a Portfolio.

Ezt tudja az új széria

Az Apple múlt hétfőn mutatta be az iPhone 16-ost. Az alapmodell mellett még két másik telefon is megjelent, ezeken kívül új okosóra (Apple Watch 10) és fülhallgató (AirPods 4) is elérhető. Az új iPhone processzora 30 százalékkal gyorsabb a tavalyinál, miközben az energiával is takarékosabban bánik. Az „asztali gépes szintű” grafikai chip a tavalyinál 40 százalékkal jobb teljesítményt ígér. Főkamerája 48 megapixeles. A cég állítása szerint „stúdió minőségű mikrofon” van a telefonban.

Ennyibe kerül

A legolcsóbb, a 128 gigabyte-os iPhone 16-os 399 990 forintért vásárolható meg. A 256 GB-os 499 990, az 512 GB-os készülék pedig 599 990 forintért.
A Pro ára 499 990 forintnál indul, a teteje 749 990 forint.
A legolcsóbb Pro Max 256 GB-tal 599 990 forint, a legdrágább 799 990 forint.
Az Apple Watch 10 ára 189 990 forintnál kezdődik. A legdrágább, a titán, mobilnetes, 46 mm-es változat 354 990 forintba kerül.
Az AirPods 4 két modelljének az ára 59 990 illetve 84 990 forint.

Ne hagyd ki!