Négy ember biztosan szuper évnek tartja 2020-at

Tavaly négyen nyertek egymilliárd forintot meghaladó összeget

123RF

Négy ember biztosan szuper évnek tartja 2020-at

Tavaly csaknem 2800-an lettek milliomosok, négyen pedig milliárdosok a Szerencsejáték Zrt. játékosai közül – közölte a társaság.


Továbbra is a számsorsjátékok a legeredményesebbek, de a sorsjegyek és a sportfogadások is több száz szerencsést tettek milliomossá. Az ötös lottó 63 éves történetének eddigi legnagyobb nyereményét tudhatta magáénak az a játékos, aki 38 hét halmozódás után telitalálatot ért el szelvényével, és így 6,431 milliárd forintot nyert. Ő lett 2020 első milliárdosa, akihez július közepén csatlakozott az a játékos, aki 1,7 milliárd forintot nyert az ötös lottón.

Közvetlenül karácsony előtt - 21 hét halmozódás után - 3,959 milliárd forintot nyert valaki, ami a játék történetének ötödik legnagyobb nyereménye. A hatos lottó tavalyi egyetlen milliárdos nyertese 1,376 milliárd forintot vihetett haza.

Itt avatták tavaly a legtöbb milliomost

Továbbra is az ötös lottónak köszönhetik a legtöbben milliós nyereményüket, ezen a játékon 1150 játékos nyert egymillió forintnál nagyobb összeget. A hagyományos, papír alapú kaparós sorsjegyeknek köszönhetően 534 játékos vált milliomossá, míg az októberben útnak indított e-sorsjegyek révén tavaly év végéig 8-an nyertek milliós összeget.

A számsorsjátékok közül a Jokeren 288-an lettek milliomosok, a Puttón 171-en, a Luxoron 124-en, a Kenón pedig 123-an. A nemzetközi lottójáték, az Eurojackpot 54 nyertessel gazdagította milliomosaink számát. A Skandináv lottó esetében 23 nagy nyeremény született, ezen belül nyolcan örülhettek százmillió forint feletti összegnek.

A lottót nem véletlenül hívják a bolondok adójának, az ötöslottó esetében 1:43,94 millió, a hatosnál 1:8.145.060, a Skandinávnál 1:3.362.260, az Eurojackpotnál 1:95.344.200 az esély a főnyereményre. De mint a példa mutatja, van, akinek bejön.


Ne hagyd ki!