Reebok sportcipő közelről
Fotó: unsplash

Eladó egy világhírű sportszermárka

Tizenöt évig tartó próbálkozás után megválik az Adidas amerikai testvérmárkájától.


​Jobb lesz külön?

A vállalat azzal indokolja a szakítást, hogy a 2025-ig kitekintő stratégia kidolgozása során arra a megállapításra jutott, „a Reebok és az Adidas sokkal jobban ki tudja használni növekedési lehetőségeit, ha függetlenek egymástól". Az Adidas máris megkezdi az amerikai leányvállalat értékesítésének folyamatát. A következő hónapokban „teljes erővel dolgozunk, hogy sikeres jövőt biztosítsunk a Reebok márkának és a mögötte álló csapatnak".

​Nagyobb volt a csökkenés

Az 1949 óta működő német cég 2006-ban vásárolta meg amerikai versenytársát, hogy így hódítsa el a piacvezető pozíciót az ugyancsak amerikai Nike-tól. A társaság legutóbbi üzleti beszámolója szerint a Reebok márkán keresztül a tavalyi harmadik negyedévben 403 millió euró (145 milliárd forint) bevételt könyvelhettek el, ami az árfolyamhatások kiszűrésével számolva 7,2 százalékos visszaesést mutat az egy évvel korábbi 460 millió euróhoz képest. Ezzel szemben az Adidas márkával elért bevétel 5,459 milliárd euró volt, ami 2,5 százalékos csökkenést mutat az előző évi 5,849 milliárd euróhoz viszonyítva.


Ne hagyd ki!