Jövőre is lesz Sziget, már meg is kezdték a szervezést
Fotó: Shutterstock

Lesz Volt és Sound jövőre? Sziget biztosan

A szervezők már megkezdték a jövő évi Sziget fesztivál előkészítését, a két másik nagy hazai rendezvény sorsáról később döntenek.


Az idén 450 ezer fizető látogatót vonzó Sziget Fesztivál nyereséggel zárt, a soproni Volt „nagy-”, a zamárdi Balaton Sound pedig „kismértékben maradt el a várakozásoktól”, közölte Kádár Tamás.

A Sziget Zrt. cégvezetőjének becslése szerint a negyven-ötven százalékban magyar vendégeket fogadó Sziget nyeresége kompenzálhatja a veszteséget, így céges szinten pozitív eredménnyel zárhatják az évet, szemben az elmúlt két esztendő alatt felhalmozódott 2,2 milliárdos mínusszal.

Az amerikai többségi tulajdonos, a Providence Equity Partners úgy döntött, hogy pár nappal a 2022-es Sziget után máris hozzálát a jövő évi óbudai fesztivál szervezéséhez, a Volt és a Sound jövőjéről viszont majd csak a szezon értékelését követően születik döntés.


Ne hagyd ki!