A magyarok többsége szerint a hazai gyümölcs és zöldség ízben veri az importot
Fotó: Shutterstock

Kiderült, miért fizetnénk többet a hazai zöldségért, gyümölcsért

Havonta átlagosan 3-4 ezer forintot költ zöldségekre és gyümölcsökre a magyarok 40 százaléka, csaknem ugyanennyien vannak, akiknél már több mint 5 ezer forintra rúg a számla. A lakosság 52 százaléka hajlandó többet fizetni az itthon termelt zöldségért vagy gyümölcsért, az is kiderült, miért.


Sokan, de nem sokat

A 18-65 éves magyarok döntő többsége, 88 százaléka szokott zöldséget és gyümölcsöt vásárolni, a legtöbben pedig ezt leginkább boltláncokban vagy hipermarketekben teszik. Míg a nagy boltláncok aránya 73 százalékos, mindössze 42 százalék megy külön zöldségeshez és csak 34 százalék látogat ki a friss áruért a piacokra vagy vásárcsarnokokba. A legkevésbé a termelői piacok népszerűek, összesen 17 százalék szerzi innen be az árut – derült ki az 500 szentesi és környékbeli termelőt tömörítő DélKerTÉSZ reprezentatív kutatásából, amely a magyarok zöldség- és gyümölcsvásárlási szokásait mérte fel.

Havi 3-4 ezer megy zöldségekre

A kutatásból az is kiderült, hogy azoknak a többsége, akik szoktak zöldséget vagy gyümölcsöt vásárolni havonta 3 ezer forintnál többet költ ezekre. 39 százalék mondta azt, hogy a számla havonta több mint 5 ezer forintra rúg, míg 40 százaléknál 3-4 ezer forintot tesz ki. Havonta 1-2 ezer forintból csak 19 százalék ússza meg.

A válaszadók több mint fele, 52 százaléka mondta azt, hajlandó többet fizetni a magyar zöldségért vagy gyümölcsért.
Bár még mindig az ár a legfontosabb tényező, de a vásárlók egyre inkább figyelnek arra, honnan jönnek az élelmiszerek. Kedvező irányba mutat, hogy a vásárlás során 46 százalék tartja közepesen és 36 százalék pedig nagyon fontosnak, hogy a zöldség vagy gyümölcs magyar termelőktől származzon

– mondta Nagypéter Sándor, a DélKerTÉSZ elnöke.

Nagypéter Sándor azt is hozzátette, hogy az egész Európában elszálló áram-, gáz- és műtrágyaárak miatt nem elvárható, hogy a zöldség- és gyümölcstermelők a tavalyi áron adják a termékeiket. Ez pedig drágulást eredményezhet. Viszont bizakodásra ad okot, hogy a 2022. évi inflációt meghaladó átlagbér-emelkedésekkel a vásárlók továbbra is a megbízható, környezetbarátabb hazai árut fogják választani.

  Tudatosabbak a fogyasztók

A felmérésből az is kiderült, hogy mikor veszik le inkább a magyar termékeket a polcról a zöldséget vagy gyümölcsöt vásárlók. 10-ből 3-an általában törekszenek arra, hogy ezt akkor tegyék, amikor az adott terméknek szezonja van. 31 százalék leginkább akkor vesz hazait, ha a termék jó áron van, ez főként a 30-asokra és a budapestiekre jellemző. A megkérdezettek több mint fele, 52 százaléka – és leginkább a nők - azt mondta, hogy általánosságban igyekszik magyar terméket választani. Mindössze 38 százalék mondta azt, hogy nem nézi, honnan származnak ezek a termékek, és kevesebb mint 10 százalék szereti jobban az import zöldségeket vagy gyümölcsöket, mint a hazait.

A megkérdezettek fele szerint ráadásul a magyar termékeknek jobb az íze, mint az importból származóknak.

Ne hagyd ki!