EU-rekorder a magyar infláció
Fotó:Shutterstock

Nálunk a legmagasabb az infláció az EU-ban

23,1 százalék volt az infláció Magyarországon novemberben az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-index (HICP) szerint – derül ki az uniós statisztikai hivatal jelentéséből. Ezzel Magyarország az első helyre ugrott, megelőzve a balti országokat. Lettországban, Litvániában és Észtországban 21,7 és 21,4 százalék volt a mutató.


A lett infláció már stagnált, a másik két balti országé pedig mérséklődött októberhez képest. Magyarországon az infláció még gyorsul,a decemberi adatban pedig már az üzemanyag-ársapka kivezetése is benne lesz, ami várhatóan 2-3 százalékponttal dobja meg a hazai mutatót.

Januárban további növekedés várható, merta vállalkozások elkezdik beárazni az év eleji béremelések költségeit. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy konferencián azt mondta, az infláció 25-27 százalékon tetőzhet (KSH-módszertan szerinti értéken, amelyek jellemzően nem különböznek jelentősen a HICP-től) január-februárban.

Az Európai Unió átlagában a HICP-infláció 11,1 százalék volt novemberben. Ez szintén lassulást jelent,az októberi átlag 11,5 százalék volt.

A hvg.hu azt írja, a magyar infláció meghaladja a többi régiós országét:


  • Csehország 17,2 százalék,
  • Lengyelország 16,1 százalék,
  • Szlovákia 15,1 százalék,
  • Románia 14,6 százalék.


Ne hagyd ki!