Orbán Viktor évértékelője
Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd

Májustól jön a vármegyei és az országos közlekedési bérlet (frissítve)

Vármegyei és országbérlet bevezetését jelentette be évértékelőjében a kormányfő. Az árát is megmondta, több fontos részlet azonban még tisztázásra szorul.


Orbán Viktor tömegközlekedési vármegyei és országbérlet bevezetését jelentette be szombati évértékelőjében. A két új bérletet május elsejétől fogják bevezetni, a vármegyei bérlet minden vármegyében ugyanannyiba, havonta 9450 forintba, az országos pedig havonta 18 900 forintba fog kerülni.


A Telex azt írja, hogy ezzel a bérlettel a MÁV és a Volánbusz helyközi járatain lehet majd utazni, a részletszabályokat azonban még nem tisztázták. A portál úgy tudja, hogy a városi tömegközlekedést nem integrálják a rendszerbe. Azaz jegyet vagy bérletet kell váltani, ha valaki a helyi közösségi közlekedési cég járatain utazna az új bérlettel.

A vármegyei bérlet egyes számítások szerint 30 százalékos bevételkiesést jelent majd a MÁV-nak. Egyebek között azért, mert ugyanannyiba kerül majd a fővárosi agglomerációban (ahonnan eddig a menetdíjbevétel zöme jött), mint a távoli, tömegközlekedést sokkal kevésbé használó megyékben. Azt, hogy az országbérletnek milyen további hatása lesz a vasúttársaság vagy a Volán költségvetésére, egyelőre nem tudni.

Frissítés

A MÁV Csoport a weboldalán szombaton már közzé is tette az új bérletekkel kapcsolatos tudnivalókat. ITT megtalálod.


Ne hagyd ki!