Egyre kevesebb gáz érkezik Oroszországból
Fotó: Shutterstock

Hogy állnak most a gáztározók?

A mai Kormányinfón, melyről ebben a cikkben adtunk hírt, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elárulta, hogy 35 százalékon állnak a hazai gáztározók. Hogyan és honnan lesz ameg a szükséges 80 százalék?


Gázkrízisről szólnak a hírek Európa-szerte, hiszen az Oroszországból a kontinensre érkező földgáz mennyisége folyamatosan csökken. E mögött elsősorban az áll, hogy márciusban leállították a Yamal vezeték Lengyelországba, majd onnan Németországba irányuló gázszállítását, a Gazprom pedig június közepe óta (technikai okokra hivatkozva, melyért a nyugati szankciókat okolja) 60 százalékos kapacitáscsökkentés mellett üzemelteti Nyugat-Európa legfontosabb vezetékét, az Északi Áramlat 1-et. Jelenleg az európai gáztárolási kapacitás 59 százalékon áll, és a feltöltés üteme folyamatosan lassul – mutat rá a Makronóm Intézet által készített európai gázkörkép.

Az oroszországi gáz beáramlásának csökkenése komoly aggodalmakra adott okot egész Európában, mivel így nehezen fogják tudni feltölteni a gáztárolókat olyan mértékig, hogy a téli fűtési csúcsidőszakban bármilyen további ellátási sokkot képesek legyenek kezelni. Az EU a múlt hónapban egy sürgősségi törvényt fogadott el, amely előírja, hogy a tagállamoknak november elsejéig 80 százalékban fel kell tölteniük a gáztárolóikat. Még ha ez sikerül is, a kontinens akkor is veszélyes időszak elé néz, és a legtöbb kormánynak kéznél kell tartania a gáz adagolásának vészterveit, miközben versenyt futnak az orosz energiahordozó kiváltására szánt cseppfolyósított földgázért. Honnan és hogyan érkezik pontosan földgáz Európába?

Az EU-ba irányuló legfontosabb földgázimport-útvonalakat mutatja. 2021-ben a gáz legnagyobb részét még Oroszországból szállították (tavaly a teljes gázimport kb. 41 százaléka volt), négy különböző folyosón keresztül, melyek az Északi Áramlat (Balti-tengeren keresztül), a Yamal (Lengyelországon keresztül), valamint az Ukrán és a Török áramlat. Jön még jelentős vezetékes földgáz Norvégia, Algéria, Líbia és Azerbajdzsán felől is. A vezetékes gázimport mellett egyre nagyobb mennyiségben érkezik be a kontinens kikötőibe tartályhajókon cseppfolyósított (LNG) gáz is (az import 20 százaléka már tavaly is LNG volt). A belga Bruegel elemzőközpont az európai gázimport hetente frissülő adatait vette górcső alá, ahol szemmel láthatóvá vált a volumencsökkenés a teljes beérkező gáz mennyiségében a tavalyi évhez képest.


​Orosz földgáz

Az Oroszországból érkező gáz esetében a legfontosabb vezetéken, az Északi Áramlaton (Nord Stream) szemmel látható a június közepén történt drasztikus, 77 millió köbméter/napos mennyiségcsökkenés. A korábban már említett, napi 100 millió köbméter földgáz szállítására képes Yamal vezetéken jelenleg nem érkezik be orosz gáz, mivel a Gazprom az orosz kormány a „barátságtalan országok” vállalatainak szankcionálására hivatkozva megszüntette a gázszállítást Lengyelország felé. A Török áramlaton (Turkstream) az időszakos karbantartási munkálatok miatt láthattunk egy hétig tartó leállást, melyet azóta rendben befejeztek, így ebből az irányból a földgáz továbbra is biztosított Európa és köztünk, Magyarország felé, átlagosan naponta 20-22 millió köbméterrel. Az ukrán tranzitvezeték is tartja a stabil napi 38-39 millió köbmétert, bár ez a mennyiség jócskán elmarad a tavalyi évben beérkezettől. Európa jelenleg a gáz mintegy 20 százalékát importálja Oroszországból, szemben az ukrajnai invázió előtti nagyjából 40 százalékkal.

​Norvég földgáz

Az Offshore Energies UK elemzése szerint tavaly Norvégia lett az Egyesült Királyság legnagyobb gázforrása, először megelőzve a hazai kitermelést, valamint biztosítva a teljes brit kereslet 42, a teljes európai keresletnek pedig a 25 százalékát, mely hagyományosan Oroszország után a második legnagyobb gázforrása Európának. Ugyanakkor Norvégia esetében nem szabad figyelmen kívül hagynunk a jelentős kapacitáscsökkenés veszélyét. Az Equinor, a norvég állam által támogatott energetikai vállalat már három olaj- és gázmező kitermelését állította le azóta, hogy július 4-én este dolgozói sztrájkok kezdődtek a növekvő infláció kompenzálására irányuló bérkövetelések miatt, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy az európai gázárak négy hónapja a legmagasabb szintre emelkedtek.

​Cseppfolyósított földgáz a tengerentúlról

Ami az LNG-importot illeti, a Refinitiv pénzügyi adatfeldolgozó és elemző cég adatai szerint 2022 első öt hónapjában a cseppfolyósított földgáz behozatala az Európai Unióba mintegy 58 százalékkal nőtt a 2021-es szinthez képest, mivel az Egyesült Államokban több termelőkapacitás állt üzembe, a magas árak pedig vonzzák az új szállítmányokat Európába. Ugyanakkor nem csak az Egyesült Államok jár jól az orosz gáz függetlenedésével: a Shell, Európa legnagyobb olaj- és gázipari vállalata lett Katar legújabb nemzetközi partnere a világ legnagyobba cseppfolyósított földgáz projektjének bővítésében. A QatarEnergy ellenőrzése alatt álló North Field East 2026-ra 77 millió tonnáról 110 millió tonnára kívánja növelni az öböl menti állam LNG-exportkapacitását.

​Algéria, Líbia, Azerbajdzsán

Azok az afrikai országok, amelyek hagyományosan gázszállítók voltak Európába, jó helyzetben vannak ahhoz, hogy növeljék exportjukat. Afrika előnye, hogy már rendelkezik a szélesebb európai gázhálózathoz kapcsolódó, meglévő vezetékekkel. 2022 első hónapjaiban Algéria az európai gázszükséglet mintegy 12,6 százalékát biztosította, miközben évek óta a harmadik legnagyobb földgázszállítója Európának. Líbia már most is jelentős mennyiségű gázt szállít Olaszországba a GreenStream gázvezetéken keresztül, Azerbajdzsán pedig idén és a következő években növelni szeretné a gázexportot a 3500 kilométeres Déli Gázfolyosón (Southern Gas Corridor), amely hét országon halad keresztül, és amelyen jelenleg évente 10 milliárd köbméter földgázt szállít Európába és 6 milliárd köbmétert Törökországba – ennek érdekében két új gázmezőt is üzembe helyez.

​Hogy állnak jelenleg a gáztárolók?

Az aktuális telítettség európai szinten közel 60 százalék, ami első pillantásra elegendőnek tűnhet, mivel ez a mennyiség jóval több, mint tavaly ilyenkor. Ugyanakkor 2021-ben még nem állt fent a veszélye annak, hogy Oroszország az ellene hozott nyugati szankciókra válaszul az Európába irányuló földgáz teljes elzárásával fog visszavágni. Éppen ezért a jelenlegi geopolitika helyzet megköveteli a teljes felkészültséget már a fűtési szezon megkezdése előtt. Míg a kis tárolókapacitással rendelkező országok zöme lassan eléri a 80 százalékos töltöttséget, addig a nagy gáztárolókkal rendelkező országok (például Ausztria, Franciaország vagy a nem EU-s Ukrajna) esetében ez a feladat jóval nagyobb kihívást jelent a jelenlegi energiapiaci helyzet fényében.

Magyarországon, a legutolsó adatok szerint 35 százalékos a töltöttség és az Oroszországgal leszerződött gázmennyiség 88-89 százaléka meg is érkezik hozzánk, elsősorban a Török Áramlat és az ukrán gáztranzit vezetékein keresztül. A beérkező adatokból és Gulyás Gergely mai nyilatkozátából is arra lehet következtetni, hogy őszre nálunk is meglesz az EU által előírt 80 százalékos töltöttségi szint.

Ne hagyd ki!