A kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit
Fotó: Sebastian_Photography / Shutterstock.com

A kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban elmondta, az eredmények alapján világosan látszik, hogy a magyar emberek kiálltak hazánk szuverenitása mellett és elsöprő többségük nemet mondott arra, hogy az életünket alapvetően befolyásoló kérdésekben mások döntsenek helyettünk.


A kormányszóvivő köszönetet mondott annak a több mint 1 millió 500 ezer embernek, aki elmondta a véleményét. Közölte: a kitöltések alapján a magyarok több mint 98 százaléka azon az állásponton van, hogy fegyverszállítások helyett tűzszünetre és békére van szükség a szomszédunkban. Nem szabad, hogy migránsgettók jöjjenek létre hazánkban és tovább kell szigorítani a gyermekvédelmi szabályozást. Emellett ki kell állni a magyar gazdákért és a magyar mezőgazdaság GMO-mentességéért, valamint szigorúbban kell fellépni a külföldi befolyásszerzés ellen.

A részletes adatokból kiderült, hogy több mint 1 millió 512 ezren, a válaszadók 98,82 százaléka értett egyet azzal, hogy továbbra is fenn kell tartani a rezsitámogatást; több mint másfélmillió ember (98,01 százalék) szerint az idei évre is ki kell terjeszteni a kamatstopot; több mint 1 millió 496 ezren (97,89 százalék) értettek egyet azzal, hogy fenn kell tartani az extraprofitadót; több mint 1 millió 519 ezren (99,33 százalék) küldték vissza azt a választ, hogy nem szabad engedni, hogy migránsgettók jöjjenek létre Magyarországon és az 1 millió 485 ezret (97,72 százalék) is meghaladta azok száma, akik azt válaszolták, hogy a terrorfenyegetettség miatt Brüsszelnek be kell fejeznie a palesztin szervezetek támogatását.

A konzultáció hatodik kérdésére több mint 1 millió 521 ezren (99,32 százalék) válaszolták azt, hogy fegyverszállítás helyett tűzszünetre és békére van szükség Ukrajnában; több mint 1 millió 514 ezren (99,06 százalék) értettek egyet azzal, hogy "ne fizessünk többet Ukrajna támogatására, amíg a nekünk járó pénzt nem kaptuk meg"; az 1 millió 513 ezernél (99,02 százalék) is többen válaszolták azt, hogy még nem adottak a feltételek ahhoz, hogy Ukrajnát felvegyék az Európai Unióba; a génmódosított ukrán gabona beengedéséről több mint 1 millió 520 ezren (99,29 százalék) vélekedtek úgy, hogy minden lehetséges módon ki kell állni a magyar gazdákért, és biztosítani kell a magyar mezőgazdaság GMO-mentességét.

A tizedik kérdés kapcsán több mint 1 millió 507 ezren (98,64 százalék) válaszolták azt, hogy tovább kell szigorítani a gyermekvédelmi szabályozást, amit Brüsszel el akar törölni, és az utolsó kérdésre pedig több mint 1 millió 499 ezren (98,15 százalék) válaszolták azt, hogy szigorúbban, akár törvényi szigorítással is fel kell lépni a külföldi befolyásszerzés ellen.

Azon leszünk, hogy a magyar emberek akaratának Brüsszelben is érvényt szerezzünk és megvédjük hazánk szuverenitását

- jelentette ki Szentkirályi Alexandra. Hozzátette: a konzultáció részletes eredményeit közzéteszik a kormány hivatalos online felületein.


Ne hagyd ki!