Orván Viktor az Országgyűlésben
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

10 pont a gazdaságról a miniszterelnöki évadnyitóban

Magyarország politikailag elég stabil, gazdasága pedig elég erős, hogy letörje az inflációt, megvédje a nyugdíjakat, a fizetéseket és a munkahelyeket, és a következő évben ismét jelentős gazdasági növekedést érjen el- jelentette ki Orbán Viktor napirend előtt az Országgyűlésben, az őszi ülésszak megnyitóján. Hangsúlyozta: megszorításról szó sem lehet.

A beszédből ( a bevezetőben említett témákon túl) ezúttal 10, a gazdasággal foglalkozó pontot emeltünk ki.

1. Sikeresen megrendeztük Magyarország történetének legnagyobb sporteseményét, a budapesti atlétikai világbajnokságot. Mintegy 200 országból fogadtunk vendégeket, egymilliárd néző látta a közvetítéseket, 170 ezer látogató érkezett Budapestre, 460 ezer vendégéjszakát töltöttek el itt. A világbajnokság a kiadásokat kétszeresen meghaladó bevételt termelt a magyar gazdaságnak.

2. A kormány egyik kiemelkedő vállalása, hogy "az energetikai világpiac felfordulása ellenére" fenntartja Magyarország energiabiztonságát, "sőt ebben a zavaros helyzetben is felépítjük a függetlenségünket garantáló energiagazdaságunkat". Ezért a nyáron energetikai együttműködést hoztak létre Törökországgal, Azerbajdzsánnal és Katarral, mindhárom országgal megállapodásokat kötöttek.

3. A türk világ" stratégiai szerepet játszik Európa energiaellátásában. Megállapodtak, hogy Magyarország nemcsak gázt szállít Törökországon keresztül, hanem közvetlenül vásárol is tőle, megkezdődött az Azerbajdzsánból vásárolt gáz szállítása Magyarországra és Azerbajdzsánnal nagyszabású energiaszállítási tervekről is megállapodtak. Megjegyezte: feltöltötték a hazai gáztározókat, jelenleg az éves gázfogyasztás 60 százaléka már rendelkezésre áll.

4. Nyáron átvizsgálták a teljes elektromos hálózatrendszert, ennek eredménye biztató, az országos hálózati rendszer tekintélyes részét megnyithatják, és az elszámolási viták rendezése után be tudják fogadni a lakossági napenergiát is.

5. Magyarország azon kevés ország közé tartozik, amely 1990 óta úgy csökkentette a szén-dioxid kibocsátását, hogy közben növekedett a gazdaság termelése. Négy-öt évvel előrébb járnak a tervezett ütemhez képest, és "nincs semmi túlzás abban, hogy Magyarország a klímabajnokok klubjához tartozik".

6. A kormány egyik legfontosabb stratégiai döntése, hogy legyen ütőképes magyar honvédség és legyen világszínvonalú hadiiparunk is, amelynek érdekében több lépést tettek. A következő évtizedben Európa "újra militarizálódik", Magyarországnak a saját biztonsága érdekében alkalmazkodnia kell az új helyzethez, ezért további megállapodásokat kötöttek, amelynek eredményeként harci drónok hazai gyártása is megindul német-izraeli-magyar együttműködésben.

7. Európai országok, köztük Magyarország és a brüsszeli bürokraták között súlyos összeütközés alakult ki az Ukrajnából érkező gabonadömping miatt. Magyarország korábban Brüsszel kérésére szállítási folyosót nyitott, hogy Ukrajnából Magyarországon keresztül juthasson el az élelem Afrikába, de "becsaptak bennünket". Az ukrán gabonát nem vitték tovább Afrikába, hanem itt értékesítik Magyarországon a magyar gazdák gabonájánál olcsóbban, a hazait kiszorítva. A kormány nem akarja, hogy a jó és garantált minőségű magyar gabona helyett a bizonytalan minőségű ukrán gabonából "süssenek kenyeret a magyar családoknak" - fogalmazott.

8. A kormány célja, hogy az év végére az infláció mértéke egyszámjegyű legyen. Az energiaárak és a brüsszeli szankciók olyan mértékűvé emelték az inflációt Magyarországon, hogy azzal a jegybank nem tud megbirkózni, ezért a kormány átvette az infláció elleni küzdelem feladatát és felelősségét. A jegybank komoly adósságot halmozott fel az elmúlt években, és a kormány azt javasolja, hogy mentsék ki a jegybankot szorult helyzetéből, ezért egy törvénymódosítást nyújtanak be.

9. "Az indokolatlan áremeléseket alkalmazó multinacionális kereskedelmi vállalatok megfékezése érdekében" online árfigyelő rendszert vezettek be és kötelező, árcsökkentő akciókat rendeltek el. A tervük működik, szeptemberben 12 százalék körüli, év végéig biztosan 10 százalék alatti lesz az infláció. Megjegyezte: ha az üzemanyagárakat a kereskedők "nem tudják vagy nem akarják kordában tartani, akkor ismét be fogunk avatkozni".

10. A kormány döntéseket hozott annak érdekében is, hogy érdekeltté tegyék a megtakarítással rendelkező magyarokat, hogy fektessék pénzüket állampapírba. A magyar államadósság kétharmada magyarok, egyharmada külföldiek kezében van, a teljes államadósság 24 százalékát pedig a magyar háztartások tartják a kezükben, és ezzel "éllovasok vagyunk az Európai Unióban".

Ne hagyd ki!