Vége a Nők40 programnak? Megszólalt a Pénzügyminisztérium
Shutterstock

Vége a Nők 40 programnak? Reagált a Pénzügyminisztérium

Múlt héten több médium is idézte a Magyar Nemzet értesülését, amely szerint a kormány 2025-től átalakítja a nők kedvezményes nyugdíjba vonulását lehetővé tevő Nők 40-et, és így már januártól jöhet a Nők 43+. Válaszolt a Pénzügyminisztérium.



Az értesülés kacsa. A nyugdíjrendszer stabilan és fenntarthatóan működik, a következő 10-15 évben nem indokolt a megváltoztatása. Következésképpen a »Nők 40« programot érintő változtatás sem szerepel a kormány napirendjén” – írta a G7 megkeresésére a Pénzügyminisztérium.

A magyar kormány megígérte az Európai Bizottságnak, hogy 2025 tavaszáig megreformálja a magyar nyugdíjrendszert, és ennek keretén belül az OECD készített egy szakértői jelentést, amelyben javaslatokat is megfogalmaztak a rendszer átalakítására.

A javaslatok között szerepelt a nyugdíjkorhatár emelése, a 13. havi nyugdíj korlátozása, járulékemelés és az előrehozott csökkentett nyugdíj visszavezetése mellett a a Nők 40 szigorítása is.

A kormány a Népszava megkeresésére úgy reagált, hogy nem támogatják az OECD-javaslatokat, és nem terveznek változtatást a nyugdíjrendszerben.

Nem indokolt a nyugdíjkorhatár emelése

Magyarországon a 65 éves életkort csak a férfiak 73 százaléka, a nőknek pedig 87 százaléka éli meg. Az ezután várható élettartam is sokkal rövidebb, mint az EU-átlag, ezért alapvetően nincs szükség a nyugdíjkorhatár emelésére - állította egy közelmúltban megjelent írásában Farkas András nyugdíjszakértő. 2035-től viszont új helyzet lesz.

Ne hagyd ki!