Nyereséggel zárta a tavalyi évet a hazai Audi és Mercedes-Benz
Fotó: Shutterstock

Így teljesített az Audi és a Mercedes Magyarországon

Közölték a hazai Mercedes-Benz és Audi gyárak mögött álló cégek tavalyi pénzügyi eredményét. Az adatokból úgy tűnik, hogy a chiphiány ellenére is javult a vállalatok helyzete, és jelentős osztalékot fizettek ki a befektetőiknek.


Óriási osztalékot fizetett ki az Audi

A Győrben működő Audi a 2019-es rekordévét ugyan még nem tudta túlszárnyalni, azonban a 2020-as jelentős visszaeséshez képest 30 százalékkal nőtt a belföldi értékesítése. Az exportja terén is volt némi javulás, hiszen a két évvel ezelőtti 7,5 milliárd eurós értéket 160 millióval múlta felül – írja az mfor.hu.

A cég adózott eredménye azonban visszaesett, amiben szerepe lehetett az anyagköltségek növekedésének. Emellett a személyi jellegű ráfordításaik is emelkedtek egy év alatt. A dolgozóik bérnövekedése például elérte az infláció mértékét..

Az Audi adózás előtti eredménye az egy évvel korábbi 500 millió euróról 335 millióra csökkent 2021-ben. Ezzel szemben tavaly 2,9 millió euró adót fizetett be, ami duplája a 2020-asnak. Ugyan a társasági adó mértéke 9 százalék idehaza, a cég esetében nem éri el az 1 százalékot sem, és ez az 5,5 százalékos effektív adókulcsnál is alacsonyabb érték.

A vállalat egyébként jelentős osztalékfizetésről döntött az elmúlt három évben. 2019-ben 2 milliárd eurót fizettek ki a részvényeseiknek, 2020-ban az eredménytartalékjaikkal együtt 6 milliárdos osztalékról döntöttek, a tavalyi év után pedig összesen kicsivel több mint 1 milliárddal kalkulálhattak a befektetők.

A Mercedes-Benz mutatói is javultak

A kecskeméti Mercedes-Benz nem zárta túl jól a tavalyi évet az értékesítései alapján, hiszen 3,1 milliárd euró árbevételt könyvelhettek el az előző évi 3,4 milliárd után. A visszaesés mögött az állhat, hogy 2021-ben 135 ezer járművet gyártottak, ami 25 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A nyereségük azonban növekedni tudott, hiszen tavaly elsősorban a drágább modelljeik kerültek le a gyártósorról, amelyeken arányaiban nagyobb a profitjuk. Így a 2020-as 39,3 millió euró után 67,6 millió lett az adózás utáni nyereségük 2021-ben.

A költségeik azonban annak ellenére is mintegy tíz százalékkal nőttek tavaly, hogy csökkentek az anyagköltségeik, és kevesebb autót gyártottak. Emellett a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a 75 milliós adózás előtti nyereség után 7,4 millió euró összegű társasági adót fizetett be az államkasszába.

A Mercedes-Benz a teljes nyereségét kifizette a német anyavállalatának, azonban a 67 millió eurós osztaléka a nyomába se ér a győri Audi 1 milliárd eurós kifizetésének.

A nagy magyarországi autógyárak tevékenységében tehát egyfajta konszolidációt láthattunk tavaly. Az idén azonban ismét szakadoznak a beszállítói láncaik, így csak remélni lehet, hogy nem zárnak újra egy gyengébb évet.

Ne hagyd ki!