Kevesebb csokigolyó fogy és drágább lett a gyártás is
Fotó: Shutterstock

Végleg bezár a legendás édességgyár

Megszűnik az elsősorban a Mozart csokoládégolyóiról (Mirabell Echte Salzburger Mozartkugel) ismert osztrák édességgyártó, a Salzburg Schokolade. A cég az alapanyagárak drasztikus emelkedésével, illetve az egyik fő vevőjével való kapcsolata megszakadásával magyarázza a gyárbezárást.


Búcsút inthetünk a Mozart csokigolyóknak

A Salzburg Schokolade - egykor jelentős osztrák édességgyártó - több mint két évvel a csődje bejelentése után most végleg bezárja a grödigi gyára kapuit.

A 2021 novemberében csődbe ment vállalatot 2022-ben átvette a román KEX Confectionery csoport, de a gyártás fenntartása gazdasági okokból továbbra is tarthatatlannak bizonyult.

A Standard szerint elsősorban az emelkedő alapanyagárak, a magas üzemeltetési költségek, valamint az egyik nagy vevő elvesztése okozott jelentős anyagi nehézségeket, illetve lehetetlenítette el a további működésüket.

A Vg megjegyzi, a vállalat jelenleg azon dolgozik, hogy a Grödigben munka nélkül maradó 65 alkalmazott helyzetét könnyítse. Emellett előrehaladott tárgyalásokat folytat a gyárterület jövőbeli hasznosításáról.

Megreformálnák a csokoládét Svájcban

Egyébként svájci kutatók dolgozták ki a csokoládégyártás egy új, innovatív módszerét az ETH Zürichi Szövetségi Főiskolán. A megoldásuk lényege, hogy nemcsak a kakaóbabot használják fel a csokoládéhoz, hanem a kakaóhüvelyt is.

A héjból a bab körüli rostos részekkel összekeverve édeskés, zselés anyagot nyernek ki. Ez az anyag válthatja fel a hagyományos cukrot a csokoládékészítésnél.

Az új termék előnye például a magas rost-, valamint az alacsonyabb telítettzsír-tartalma.

A módszerrel a kakaótermesztők is többet profitálhatnak, hiszen a kakaóbab mellett értékesíthetik a belső héjrészből készült szárított anyagot is.

Hozzáteszik, az új módszerrel készített svájci csokoládé egyelőre nem érhető el széles körben. Az ipari átállás, valamint a szükséges infrastruktúra kialakítása is időbe telik.


Ne hagyd ki!