Fellendülőben az e-kereskedelem, így kerüld el a csapdákat!
Fotó: Shutterstock

Online piactér vagy saját webshop? Tippek e-kereskedőknek (x)

Komoly csapást jelentett a koronavírus járvány a hagyományos bolti kiskereskedelem számára, akik az internetes kereskedelem beindításától reméltek megoldást. Ám ez a lépés nem is olyan egyszerű!



Az internet sem fenékig tejfel

A pandémia miatt - az eMAG megbízásából a GKI Digital által készített reprezentatív felmérése szerint - a vállalkozások 56 százaléka bevételeinek csökkenésével szembesült. Emiatt a cégek kétharmadánál felértékelődött az online csatorna szerepe, 37 százalékuk pedig ennek köszönhetően még növelni is tudta a forgalmát. A „digitális ugrást” végrehajtani azonban nem egyszerű. Kell egy jól működő webáruház, meg kell oldani a kiszállítást, biztosítani kell a fizetési lehetőséget, működtetni kell az ügyfélszolgálatot, a fogyasztóvédelmet, jó marketingtevékenységgel el kell érni, hogy a webáruházra ráleljenek a fogyasztók. A gond ott van, hogy e speciális és szerteágazó tudással, valamint megfelelő szakembergárdával csak kevés vállalkozás rendelkezik. Mindezek alapján nem meglepő, hogy felmérésben szereplő vállalkozások 59 százalékának nincs önálló webshopja, harmaduk pedig tervezi ugyan, de egyelőre nem fejleszt online értékesítési felületet.

Előnyök és hátrányok

A vállalkozások e-kereskedelemmel kapcsolatos problémáira megoldást jelenthet egy online piactér, azaz egy olyan internetes platform, ahol eladók és vevők találkozhatnak egymással. Ilyen például az eBay, az Amazon, a Facebook Marketplace vagy Magyarországon az eMAG Marketplace, a Vatera, vagy a Jófogás. Az online piacterek népszerűsége és forgalma folyamatosan nő. A világ e-kereskedelmi forgalmának 57 százaléka már ilyen felületeken zajlik. Magyarországon a GKI 2020-as adatai szerint legalább 5 ezer vállalkozás van jelen e platformok valamelyikén. Egy online piactéren megjelenni egyszerű és olcsó, miközben rengeteg vevőhöz juthatunk el. A fogyasztók megbízhatónak találják, és egyre gyakrabban használják ezeket a platformokat. Csakhogy hátrányok is vannak bőven. A kereskedő terméke elveszhet a bőséges kínálatban, amiből csak úgy lehet kitűnni, ha a legalacsonyabb áron dolgozunk. Ráadásul az eladónak semmiféle közvetlen kapcsolata nincs a vevővel, így nem tudja, ki, miért és hogyan döntött úgy, hogy az ő termékét választja.

Segít az online piactér

Mivel az online piacterek érdeke, hogy minél több eladó kínálja náluk a portékáját, a legtöbben észlelik ügyfeleik problémáit és igyekeznek is segíteni azokon. Felismerték, hogy a kereskedőnek az a legjobb, ha saját webshopja is van és az online piactéren is értékesít. Ahhoz, hogy egy vállalkozás felépíthesse saját online üzletét, az online piactér szolgáltatói az ehhez szükséges tudással és technikai háttérrel igyekeznek támogatni kereskedelmi partnereiket.

Nézzük például Magyarország legnagyobb, havi több mint 10 millió látogatóval büszkélkedő online piacterét, az eMAG-ot! A felület a hazai kkv-k számára lehetőséget ad, hogy saját webshop nélkül, több mint 3000 termékcsoportban értékesítsenek. Az eMAG Marketplace-en jelenleg 6000+ partner árul több mint 3,5 millió terméket. A társaság segítséget ad azon partnereinek is, akiknek a digitális átállás nehézséget okoz, és erőforrás- vagy épp tudáshiány miatt nem voltak felkészülve a pandémia kihívásaira.

Mit kínálnak?

A partnerré válás ingyenes, az első 3 hónapban pedig jutalékmentes. Az eMAG Marketplace felületén a vállalkozások saját profiljukon keresztül követhetik az eladásaikat, vagy a termékeik iránti kereslet alakulását. Az online piactérhez való csatlakozás számos előnnyel jár:

Kiemelt szolgáltatások:

eMAG Academy program

E-learning program mindenről, ami a vállalkozás online fejlesztéséhez kell.

Értékesíts hazait program

Lehetőség a magyar vállalkozóknak, hogy bárhol az országban olyan vásárlói bázist érjenek el, akik kimondottan magyar termékeket keresnek

eMAG Ads
Könnyű és gyors promóciók az eladásnöveléshez.

Eladássegítő szolgáltatások

Virtuális asszisztens

Automatikus támogatás a teljesítmény növeléséhez, a minőségi mutatók szinten tartásához

Dedikált eMAG Marketplace kapcsolattartó

Az új partnerek az első három hónapban személyes segítséget kaphatnak az induláshoz.

Feltöltési segítség

Segítség jár az első 300 termék feltöltéséhez, a hozzájuk tartozó leírások elkészítéséhez

Külföldi piacok

Lehetőség a román és a bolgár piaci megjelenésre

Ingyenes fordítás és ügyfélszolgálat

Segítség a külföldi vásárlókkal való kapcsolattartásban. Egymillió termékig ingyen fordítási szolgáltatás.

Egyszerűsített nemzetközi értékesítés

Szervezett szállítási folyamatok és logisztikai támogatás.

Logisztikai szolgáltatásaink

Fulfilment by eMAG integrált logisztikai szolgáltatás

Raktárhasználat minden funkcióval (tárolás, leltározás, megrendelésfelvétel, átvétel, csomagolás, szállítás, ügyfélszolgálat) együtt.

Ne hagyd ki!