Kell egy kis áramszünet, erre figyelmezteti ügyfeleit az E.ON
Fotó: Shutterstock

Kell egy kis áramszünet, erre készüljenek az E.ON ügyfelei

Idén rekordösszeget, 150 milliárd forintot költ hálózatai fejlesztésére a Dunántúl és Pest vármegye, valamint a főváros áramhálózatának üzemeltetője, az E.ON Hungária Csoport. A nagyszámú fejlesztés egy részéhez a hálózatot kisebb területeken, néhány órára ki kell kapcsolni, ezért az ősz folyamán több tervezett üzemszünetre lehet számítani.


Az E.ON Hungária Csoport 2024-ben 150 milliárd forintot fektet be hálózatai fejlesztésébe részben saját, részben európai uniós forrásokból, és kétszer annyi komplex hálózatfejlesztést és beruházást hajt végre, mint az előző év azonos időszakában, írja tájékoztatójában a cég. Sok esetben ezeket a beavatkozásokat áramszünet nélkül el tudják végezni, egyes munkákhoz azonban néhány órára le kell kapcsolni a hálózatot. Emiatt idén ősszel a tavalyi évben tapasztaltnál több, előre bejelentett üzemszünetre lehet számítani az E.ON szolgáltatási területén, a Dunántúlon, Budapesten és Pest vármegyében.

A tervezett üzemszünetről az E.ON minden esetben postai úton küld előzetes értesítést az érintetteknek, hogy erre fel tudjanak készülni. Néhány kattintással személyre szóló elektronikus értesítés is kérhető, vagy az E.ON Ügyfélszolgálat applikációját IOS-en vagy Androidon letöltve is igényelhető az áramszünet-értesítés.

A fejlesztésekkel kapcsolatos munkákat az E.ON jellemzően 8-16 óra között végzi, amikor a legkevesebben vannak otthon és még nincs „áramcsúcs”. A több egymáshoz közeli napon, napközben végzett üzemszünetek is lehetőség szerint véget érnek 16 órakor, és következő nap reggel 8-kor folytatódnak, hogy a legkisebb zavart okozzák az ügyfeleknek. Amennyiben egy-egy munkával a tervezettnél gyorsabban végeznek a szakemberek, a szolgáltatást rögtön visszakapcsolják, ilyenkor az üzemszünet az előre jelzettnél rövidebb lehet. Az ügyfeleknek nem kell aggódniuk, hogy ennyi idő alatt leolvad a hűtő, a modern berendezések 16-24 óráig is képesek őrizni a hideget.


Ne hagyd ki!